Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Nincs már hely a börtönökben, Koszovóban helyezné el a rabokat Dánia

888.hu

2021.12.19. 19:20

A tervezett megállapodás értelmében Dánia 300 helyet bérel Koszovóban annak érdekében, hogy csökkentse börtönei túlzsúfoltságát. A Dániában őrizetben lévő harmadik országbeli állampolgárokat helyeznék el Koszovóban.

Koszovóban bérelne férőhelyet 300 fogvatartottja számára Dánia. A projekt megvalósításának érdekében a koppenhágai kormány pártközi megállapodást kötött a parlamentben, a két ország közötti, vonatkozó megállapodást pedig hétfőn tervezik aláírni. A tervet Nick Hækkerup szociáldemokrata igazságügyi miniszter jelentette be, amit a koszovói igazságügyi minisztérium meg is erősített.

A börtöncellákat a Pristinától mintegy 50 kilométerre délkeletre fekvő Gjilan településen, 10 évre bérelné Dánia, 210 millió euróért

– írta meg a V4NA.

A projekt nagy vitákat váltott ki Dániában. Polgárjogi aktivisták a koszovói börtönök rossz körülményeit bírálták, emlékeztetve, hogy az Európa Tanács Kínzásellenes Bizottsága a közelmúltban korrupcióra és a rossz bánásmódra vonatkozó kritikákat fogalmazott meg. Ezen aggodalmakra reflektálva az igazságügyi miniszter megígérte: a dán fogva tartási szabályokat kell majd alkalmazni a koszovói börtönben is, írja a Zürcher Unterländer.

A jobboldali Dán Néppárt (DF) támogatja a tervet és „nagy győzelemként” jellemzi a projektet. A DF régóta nehezményezi,

hogy külföldi rabok hosszabb ideig raboskodnak dán börtönökben.

A párt szóvivője, Peter Skaarup szerint a magas színvonalú fogva tartási körülmények miatt a raboskodás ezekben a létesítményekben sok ember számára olyan, mint egy nyaralás. Teljesen más a helyzet, ha Koszovóban kell letölteniük a büntetést, ahol a normák kissé eltérnek a dániaiaktól – tette hozzá.

Pénteken a dán igazságügyi miniszter „úttörő és történelmi megállapodásként” beszélt a tervről, amely szerinte „teret teremt” a börtönökben és csökkenti a börtönőrökre nehezedő nyomást is.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Idáig süllyedt a baloldal politikai kommunikációja

Idáig süllyedt a baloldal politikai kommunikációja

A baloldal és annak vezére nem bír leállni a választás tisztaságát és az alkotmányosságunkat megkérdőjelező hazudozással. Kövér László volt kénytelen helyre tenni Gyurcsány Ferencet, aki törvénytelennek minősítette az új, ötödik Orbán-kormányt az Országgyűlésben. A DK elnöke szerint a választás nem a népakaratot fejezte ki, mert az nem volt szabad és tisztességes. Amit ezután a házelnöktől és Dömötör Csabától kapott, azt nem teszi zsebre. Bár a fideszes reakciókra frappáns választ nem tudott adni, a Facebook oldalán azért megmutatta, mennyire kemény fából faragták.

Orbán Viktor: kiállunk Magyarország energiabiztonsága mellett

Videókonferencia keretében tárgyalt egymással Orbán Viktor miniszterelnök és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke hétfőn a május 30-31-i rendkívüli uniós csúcs előkészítéseként – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Alkalmas-e az Európai Bizottság új javaslata arra, hogy az EU valóban függetlenedjen az orosz energiától?

A héten az Európai Bizottság új, az orosz energiától való függetlenedést célzó javaslattal állt elő. A tervezet erőteljesen építene a cseppfolyósított-földgázra és a megújuló energiára, de helyet kapott abban néhány, igencsak egzotikus elképzelés is, így például az, hogy minden céges autó legyen kötelezően nulla kibocsátású. Nagy kérdés, hogy a javaslat a realitások talaján áll-e és meg tudja-e oldani az energetikai gondjainkat vagy csupán egy újabb vágyálom-összesség.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére