Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Egyet tippelhetsz, hogy az idén melyik „európai” országban nyújtották be a legtöbb menedékkérelmet

Horváth Tamás

2019.11.22. 07:38

Szám szerint több mint 120 ezret.

Franciaországban nyújtották be a legtöbb menedékkérelmet idén Európában, ezzel első ízben a 2015. évi menekültválság óta megelőzték Németországot – közölte csütörtökön Párizsban Christophe Castaner francia belügyminiszter.

Alig négy éve, a szíriai háború kiváltotta válság csúcspontján 80 075 menedékkérelmet nyújtottak be a francia menekültügyi hivatal, az OFPRA szerint, míg Németországban ennek több mint tízszerese, mintegy 890 ezer volt a menedékkérők száma.

Ma azt tapasztaljuk, hogy október 20-án Franciaország került az első helyre Európában a menedékkérelmek száma tekintetében, miközben egyre kevesebben érkeznek Európába. Ez statisztikai rendellenesség, amelyen dolgoznunk kell

– jelentette ki Castaner, miután a bevándorlásügyi együttműködésről tárgyalt grúziai kollégájával, Vahtang Gomelaurival.

A belügyminiszter megjegyezte, a két ország fej fej mellett halad, de az a tény, hogy Franciaország megelőzte Németországot, jelképes.

Egy belügyminisztériumi vezető szerint november 17-én 120 900 menedékkérelmet tartottak nyilván Franciaországban, Németországban pedig 119 900-at. Tavaly még 184 ezren kértek menedéket Németországban, míg Franciaországban 123 ezren.

A nevének elhallgatását kérő illetékes szerint ez azzal magyarázható, hogy azok a bevándorlók, akiket másutt elutasítottak, Franciaországban próbálkoznak ismét.

Ezért sürgetjük a menekültügy és a schengeni egyezmény uniós szintű reformját

– tette hozzá Castaner.

A tendencia visszafordítása érdekében és a menedékkérők számának – amely Franciaországban 2019-ben várhatóan 10-15 százalékkal emelkedik – kiegyensúlyozására a francia kormány több intézkedést is javasolt. Egy hónappal a menekültügyi kérelmekről Emmanuel Macron államfő kezdeményezésére tartott parlamenti vita után a kormány egyebek mellett a kérelmek elbírálásának gyorsítását, a szociális támogatásokhoz való hozzájutás 3 hónappal való késleltetését és a kérelmek elutasítása után azonnali kiutasítást javasolt.

A francia belügyminiszter hangsúlyozta, ezekkel az intézkedésekkel azt akarják világossá tenni, hogy Franciaország továbbra is támogatja a védelemre szorulókat, de azokat nem, akik ki akarják játszani a vonatkozó jogszabályokat.

Castaner elmondta, 2019 első hónapjaiban a legtöbb menedékkérő Grúziából érkezett, havonta több mint ezer. Májusi tbiliszi látogatása óta a menekültáradat 50 százalékkal csökkent.

Ezt a fajta együttműködést kell támogatni, erre Grúzia jó példa

– tette hozzá.

(MTI)

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Magyarország egyetért az EU klímacéljaival, de ez nem járhat áremelkedéssel

Magyarország az EU ambiciózus klímacéljaival egyetért, de világossá kell tenni, hogy e célok elérésének nem lehet következménye az energia- és élelmiszerárak emelkedése.

Szijjártó Péter: hetvenmilliárd forintnyi dél-koreai beruházás érkezik Magyarországra

Szijjártó Péter: hetvenmilliárd forintnyi dél-koreai beruházás érkezik Magyarországra

Négy dél-koreai vállalat összesen hetvenmilliárd forintot ruház be Magyarországon, és ezzel 300 új munkahelyet teremt – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szöulban, miután tárgyalt Kang Kjung Vha dél-koreai kollégájával.

A nemzetközi helyzet fokozódik: az oroszok kiutasítottak két német diplomatát

Nemkívánatos személynek nyilvánította a moszkvai német nagykövetség két munkatársát csütörtökön az orosz külügyminisztérium.

Újra választanak Izraelben

Újra választanak Izraelben

Az izraeli parlament szerda éjszaka megszavazta saját feloszlatását, majd csütörtök hajnalban jóváhagyta azt az indítványt, amely új parlamenti választás kiírását írja elő jövő év március másodikára.

Sorsdöntő választás zajlik ma Nagy-Britanniában – a tét a népakarat

Sorsdöntő választás zajlik ma Nagy-Britanniában – a tét a népakarat

Nagyon régen nem volt ilyen horderejű választásra példa a briteknél: a tét nemcsak a népakarat, hanem átfogó értelemben a demokráciába vetett hit megóvása is, s pontosan ezért küzd a Boris Johnson kormányfő vezette, Brexit-párti Konzervatív Párt.

Tizenöt éve nem látott siker kapujában az FTC

Tizenöt éve nem látott siker kapujában az FTC

Csütörtökön az Európa-liga csoportköréből való továbbjutásért játszik a Ferencváros Bulgáriában.

Trump az egyetemi antiszemitizmus visszafogását célzó rendeletet írt alá

Trump az egyetemi antiszemitizmus visszafogását célzó rendeletet írt alá

Donald Trump amerikai elnök az egyetemi Izrael-ellenes jelenségek és az antiszemitizmus visszafogását célzó rendeletet írt alá szerdán.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére