Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Letartóztatták a Deák téri késelés gyanúsítottjait

888, MTI

2020.05.24. 15:30

A bíróság egy hónapra letartóztatásba helyezett három férfit.

Mint ismert, péntek hajnalban Budapesten a Deák téren egy verekedésben két embert halálra késeltek.

A főügyészség közleménye szerint, egy tizennyolc éves férfi a nála lévő késsel két sértettet megszúrt, akik a földre estek. A két megszúrt fiatal, egyikőjük 16, a másik 21 éves, a helyszínen életét vesztette. A Budapesti Rendőr-főkapitányság perceken belül azonosította és elfogta a három férfit, akik közül a kést használót több emberen elkövetett emberölés bűntette, két társát csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt hallgattak ki gyanúsítottként és előterjesztést tettek a gyanúsítottak letartóztatására. A letartóztatást a Fővárosi Főügyészség indítványa nyomán a nyomozási bíró vasárnap elrendelte. Az egyik sértett bántalmazásával gyanúsított férfi tekintetében a döntés végleges, a másik két terhelt esetén fellebbezések miatt még nem végleges – olvasható az ügyészségi közleményben.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére