Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Egymilliós fejpénzt dobtak fel a kalauznőt megkéselő tettes kézrekerítőjének

MTI, 888.hu

2020.09.18. 10:30

A korábbi ötszázezer forintról egymillióra emelte a jegyvizsgáló nő késes támadójának nyomravezetői díját a Vasutasok Szakszervezete (VSZ), miután a rendőrség egy hónapja hiába keresi a tettest. Az ismeretlen azért szurkálta össze a kalauznőt, mert nem tudott jegyet felmutatni.

A szakszervezet pénteken, az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett:

augusztus 14-én a lajosmizsei vonalon egy bliccelni próbáló utas késsel több helyen megszúrta a jegyvizsgálót,

amikor arra figyelmeztette, hogy nem utazhat jegy nélkül. A nő azóta is kezelésre szorul.

Az ismeretlen férfi a nála lévő tapétavágóval több alkalommal is megvágta, és ököllel megütötte a szerelvényen tartózkodó jegyvizsgálót, majd a mozgó vonatról leugrott, és eltűnt.

A közlemény szerint Meleg János, a VSZ elnöke azt mondta, hogy

az elkövetők nem úszhatják meg az ilyen és ehhez hasonló eseteket, ezért fejpénz kitűzésével próbálják meg segíteni a nyomozást.

Szerinte tarthatatlan és akár életveszélyes is az, ami időnként a vonatokon történik, ezért ennek véget kell vetni. Ráadásul

ha a támadót nem sikerül elkapni, vérszemet kaphatnak más hasonló gondolkodású, viselkedésű emberek is

- tette hozzá az elnök.

Az elkövető körülbelül 25 éves, 165-170 centiméter magas, vékony testalkatú, kerek arcú, haja rövid, fekete, szeme sötétbarna, hangja mély, jobb fülében karika fülbevaló van. A bűncselekmény elkövetéskor khaki színű rövid ujjú pólót és fekete farmernadrágot viselt.

A Dabasi Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki a grafikán látható férfit felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, az jelentkezzen személyesen a Dabasi Rendőrkapitányságon munkaidőben (hétfőtől-csütörtökig: 7.30-16, pénteken: 7.30-13.30-ig) vagy hívja a 06 29 360-207-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére