Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Véget ért az emo korszak

Horváth József György

2016.02.12. 11:03

Utolsó útjára indult a világ legérzelmesebb zenekara.

Ennyi volt. Mikor 2013-ban feloszlott a My Chemical Romance már érezhető volt a vég. Most feloszlik a Funeral For a Friend is, az igazi, esszenciális emo műfaj utolsó képviselője. Ennek tiszteletére beszélgessünk kicsit arról, mi is az az emo.

A legtöbb embernek a feketére festett, szembelógó hajú, érfelvágós tiniket jelenti, akik fekete-fehér kockás övekkel és cipőkkel villognak, akiknek az arcán a világfájdalom és tetemes mennyiségű piercing ül. Ez a fajta közhelyes megközelítés csak a divatra igaz. Bár a 2000-es évek leggyűlöltebb szubkultúrája volt, maga az emo zene rengeteget adott a világnak és a rockzenének. Szóval most tekintsünk el a szomorkodó karvagdosó tiniktől és nézzünk a emo, mint zenei stílus legmélyére.

A műfaj vegyíti a punk, a hardcore, az alter és a pop elemeit. A populáris, keményvonalas pop-emo megjelenése a 2000-es évekre tehető, de a '80-as és '90-es évekből ered. Élharcosai a Green Day vidámságán túllépő fiatal punkokból és rockerekből kerültek ki. Sötétebb zenét akartak csinálni, bele akartak vinni egy kis fájdalmat és egy kis filozófiát. Az emo úgy is magyarázható, hogy túllépett a punk rock földhözragadtságán. Bejöttek a torokhangú, fals rikácsolások, az érzelmes kiabálás, míg az instrumentális szekcióban bejöttek a bontások, a többakkordos, okosabb, dallamosabb megoldások, clean-ek. Ezek mellett a színpadi előadásmód teátrális, olykor bosszantóan erőltetett elemekkel bővült. A '90-es évek végére megszületett az érzelmes post-hardcore, ami túllépett a punkok "leszarom a világot, inkább igyunk" gondolkodásán, filozófiát és víziót adott a zenének. Az emo képviselői kegyetlen témákat akartak marcangolni, a társadalom és a saját frusztrációikat akarták megénekelni.

Bár a Nirvana a keményvonalas grunge-ot próbálta fő stílusirányként megtartani, már náluk is megjelentek az emo-ra utaló teátrális színpadi érzelmi extrovertációk.

Az emo, a hard rock és a metál zenészek köreiben mindig is egy lenézett műfajnak számított. Mégis rengeteget tanultak belőle. Sokak szerint ez egy erőltetett, rockot popularizáló irányvonal volt, ami a rockerek fokozatos eltűnése miatt próbált újabb rést találni a zenei piacon. Ennek egy része igaz is, hiszen a ma híres emo bandák közül a legtöbben már csak pop-rock vonalon mozognak. A '90-es években a Jimmy Eat World és a Glassjaw voltak az első zenekarok, akik magukra vállalták a stílust. A 2000-es évekre megjelentek a populáris emo képviselői. Olyan bandák, mint a The Used, a Thrusday, vagy a Senses Fail. 

A műfaj 2010-ig fejlődött és termelt ki újabb és újabb előadókat. Az emo műfaj legnagyobbjainak számítanak ma a My Chemical Romance, a Fall out Boy, a Panic! At the Disco, a Hawthorne Heights, az All Time Low, a Taking Back Sunday, a Paramore, a Silverstein, az AFI, a The Red Jumpsuit Apparatus és még sokan mások. A műfaj 2010-re feloldódott. Oldott a zenészek konformizmusa miatt betagozódott a pop-rock alá, de sok zenekar inkább a metalcore irányába folytatta tovább, ami ismét újabb és újabb zenekaroknak adott lendületet.

Mára a keményvonalas emo eltűnt, sablonzenekarok vannak, sablon felállásokkal. Tiszta, vékony hangú énekes, aki vagy kajabál, vagy beszerveznek mellé egy hörgő-morgó helikoptert. A gitár és a dobtémák albumról albumra keresik, hol lehetnének szaggatósabbak, így a stílus teljesen a hardcore és a metalcore irányába tolódott.

Nagyon régóta már csak egyetlen egy zenekar volt, aki mindvégig tartotta emo filozófiáját. Egy kis dél-walesi zenekar, akik a divatozás helyett, sokkal inkább a szövegek fájdalmas szentimentalizmusára és az instrumentális részek dallamosságára koncentráltak. Ez volt a Funeral For a Friend, akik több mint 15 év működés után végleg beadják a kulcsot.

Ez a zenekar rengeteget adott a világnak, mindig tartotta magát a műfaji elvárásokhoz, mégis mindig meg tudott újulni. A zenekar 2001-ben alakult a walesi Bridgend-ben. 2002-ben megjelent korongjuk, ami a Between order and model címre hallgatott hatalmas lendületet adott a brit zenei kultúrának. Megvolt benne a harag, a szentimentalizmus, a keménység, a kifinomult dallamosság és a gyengédség is egyszerre.

A brit közönség kérte a folytatást, ezért a zenekar alig fél évre rá újabb EP-vel jelentkezett (Four ways to scream your name később a bővített változatával a Seven Ways to scream your name-mel). 2003 végén kiadták első albumukat, a Casually dressed and deep in conversation-t, ami elhozta a jól megérdemelt nemzetközi sikert is.

A sikert egy több mint másfél éves turné és élvonalbeli fesztiválok követték. 2004 végén a csapat újra bevonult a stúdióba, 2005-ben pedig egy csodával tértek vissza a porondra. Az Hours című korong teljesen letisztulttá tette a műfajt, új kapukat nyitott meg a zenei piacon és rengeteg előadót inspirált. Ez a lemez jelentette a '89-'92-es generációba tartozó rockerek tinédzser korát, az első szerelmi csalódások feldolgozását, az iskolai és a szociális élet nehézségeit, örömeit. Ez az album rengeteg zenekedvelő fiatallal értette meg a kor paradigmatikus lehangoltságát, és tette morálisan és szociálisan érzékennyé az akkor serdülő fiatalságot.

9/11 és a terror megjelenése, valamint az iraki háború és a világgazdasági válság pesszimizmust és zárkózottságot idézett elő a fiatalokban. Az emo bandák elterjedése a 2001 utáni időszakra tehető. Sokaknak az emo által képviselt zenei környezet sokban hozzájárult a korszakos traumák feldolgozásához. Az emo zenekarok hangvétele pont azt a pesszimista, szentimentális, apokaliptikus világképet zenésítette meg, amit 2000-es évek korszelleme diktált. A zenekarok napról napra mélyebb szövegekkel, és elvontabb értelmezésekkel, témákkal álltak a közönség elé.

2007-ben a zenekar újabb lemez kiadására szánta el magát, de sajnos a Tales Don't Tell Themselves nem sikerült olyan jól mint az előző. A zenekar közhelyekbe és unalmas zenei megoldásokba futott bele. Az újítani akaró lokálpatrióta számok miatt az album kicsit bennfentesre sikeredett, a12-ből csak három szám tudta sikerre vinni a toplistákon.

A banda okulva előző hibájából, 2008-ra gyorsan összedobott még egy nagylemezt, ami az Hours magasságáig repítette vissza a zenekart. Az album címe akár lehetett volna Hours 2.0 is. A Memory and humanity 13 számával belopta magát a rajongók szívébe. A hangzatos, fogyasztható album további ismertséget szerzett a zenekarnak. Növekedésük azonban itt meg is állt. És pont azért, mert a "tradicionális" emo sajnos rétegzene. Mégpedig nagyon.

A csúcs után a lejtő következett. A tagcserék és kiadó váltások megviselték a zenekart, a sok turnézás pedig szétzilálta a figyelmet. Egy rosszul sikerült EP után sem visszakoztak, és kiadták a zenekar történetének legpocsékabb hanganyagát. A 12 számos CD minden egyes hangján érződik az ötlettelenség, a stílus túlerőltetése, az izzadtságszag. Az egész korongon csak egy szám hallgatható. Íme:

Õszintén, már a 2011-es Welcome home armageddon után azt hittem, hogy vége a bandának, egy gitáros és egy dobcserét követően mégis talpra tudtak állni, és 2013-ban kiadták a világ legütősebb post-hardcore lemezét, a Conduit-ot. 2013 őszén, első alkalommal Magyarországra látogattak a Dürerbe, ahol igencsak családias körülmények között csaptak egy életre szóló bulit.

Kiadók terén a zenekar mindig nagyon mellényúlt, rossz megállapodásokat kötött, 15 éves fennállásuk alatt kilencszer váltottak kiadót. Utolsó, Chapter and Verse névre hallgató albumukat már csak önerőből tudták felvenni és kikeverni. A minőség sajnos rettenetes, de akad rajta hébe-hóba egykét jól sikerült szám is. 

A zenekar 2015. szeptemberében jelentette be a szomorú hírt. Búcsúturnéjukat február 11-én, csütörtökön kezdték Ausztráliában. Utolsó nagy utazásuk során érinteni fogják még Szingapúrt, Németországot és Nagy-Britanniát is. Sajnos Budapest és más magyar város sincs az állomások között. A búcsúturnét április 16-án zárják a londoni O2 Shepherds Bush Empire színpadán.

Ezzel lezárul egy korszak. A Funeral For a Friend volt a műfaj utolsó, egyedi zászlóvivője. Nemcsak ez a zenekar, de az egész műfaj rengeteget inspirációt adott a zenei világnak. A Bullet For My Valentine, vagy a Bring me the Horizon sem tartana most ott, ahol. Õk is meglovagolták az emo stílusvonatot, ők is merítettek a műfajból, ahogyan még sokan mások. Az utóbb felsorolt két zenekarral augusztusban a Sziget fesztiválon találkozhatunk.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Csaknem kéttucat migráns halt meg Líbia partjainál

Huszonkét mali migráns, köztük három gyermek vesztette életét Líbia partjainál – közölte kedden a bamakói vezetés.

Foglalkozunk nőügyekkel: Amikor a szülés trauma

Foglalkozunk nőügyekkel: Amikor a szülés trauma

A 888 podcastjának vendége: Bálint Katica, a Bábakalács születésház bábája.

Rövid zuhany, „dog hug”, hulahopp verseny – Nyugat-Európa készül a télre

Rövid zuhany, „dog hug”, hulahopp verseny – Nyugat-Európa készül a télre

Az Oroszország elleni szankciók eddig csak pofán csapták az európai liberális politikusokat, de ez várhat a félmilliárdos lakosságra is, ha a vezetők nem szedik össze magukat végre.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére