Minden szempontból új időszámításba lépett a történelem. Róma egy olyan állam volt, amely fénykorában majdnem az egész kontinenst ellenőrzése alá tudta vonni. Nem volt egységes etnikuma, de az egységes közigazgatással, gazdasággal és birodalmi hadsereggel a császár össze tudta tartani Európa népeit. A belső ellentétek sokszor bomlasztották a birodalmat, de egészen a 4. századig egyben tudott maradni.

A negyedik század közepén Belső-Ázsiából a hunok nyugat felé indultak, ezzel pedig az olyan népeket, zömében germán népcsoportokat – akik eddig nem jelentettek veszélyt Rómára – rákényszerítették arra, hogy bebocsátást kérjenek a birodalomtól.

Ezek a népek azonban nem csak "önként" érkeztek Róma határára, hanem a hunoktól elszenvedett vereségek is közrejátszottak ebben. Athanarik osztrogót uralkodó például a császárhoz menekült egy elvesztett csata után, aki – látván a katonai potenciált a gótokban – letelepedést ígért nekik a birodalom területére.

Azonban a birodalom területére beszivárgó, háborús konfliktus elől menekülő gótok között akadtak olyanok is, akikkel Róma nem tárgyalt, így ők "illegálisan" telepedtek le a birodalom területén.

A gótok letelepedésük után is sok gondot okoztak a központi kormányzatnak. A bevándorlók – leginkább az éhség és a magas adók terhei miatt – lázadást szítottak, melyet a birodalmi kormányzók nehezen, vagy egyáltalán nem tudtak megállítani. 378-ban Hadrianopolisnál az egyesült gót seregek súlyos csapást mértek a birodalmi légiókra, amelyben a császár is életét vesztette.

Theodosius volt az utolsó császár, aki – bár rövid ideig – még egyben tudta tartani az ekkor már bomlani látszó Római Birodalmat. Az uralkodó ún. foederati szövetséget kötött a vizigótokkal, ami azt jelentette, hogy a vizigótok saját királyuk hatalma alatt élhettek; szabadok lehettek, de idegen jogállásúak voltak, cserében viszont katonai szolgálattal tartoztak a császárnak.

Theodosius még halála előtt – hogy elkerülje a birodalomban addig tapasztalt örökösödési zűrzavart – megölette két fiát, Honoriust és Archadiust; végrendeletében pedig ketté osztotta a Római Birodalmat. A vandál származású Stilicho irányította a birodalom nyugati felét, római oligarchiák pedig a birodalom keleti részét kormányozták.

A Kr. u. 400 és 410 között több betörés is történt a birodalomba. Alarich vizigót uralkodó például azért dúlta fel a Balkánt, mert Stilicho egy csatából hazaküldte és nem fizette ki a vizigótokat. Alarich előbb Konstantinápoly ellen vonult, de fizetség ellenében Róma felé vette az irányt, amelynek meg lett az eredménye:

410-ben feldúlta az egykori fővárost.

Ugyanebben az időszakban más népek – a vandálok, alánok, szvébek, kvádok és burgundok – átkeltek a Rajnán és letelepedtek Galliában és Hispániában. A népvándorlás miatt a Nyugat-Római Birodalom kénytelen feladni egykori provinciáit, köztük Britanniát és a Duna-menti tartományokat, melyekben a bevándorlók mellett a fegyveres colonusok és a rabszolgák is komoly problémát jelentettek.

A Nyugat-Római császár Kr. u. 412-ben kiegyezett a vizigótok vezetőjével, Athaulffal. Foederati szerződést kötött velük, 6 évvel később pedig létrejött az önálló vizigót állam Hispánia területén. Geiserich, a vandálok királya szintén megállapodott a császárral és Kr. u. 442-ben megalapították saját államukat Észak-Afrikában.

Kr. u. 435-ben a Hun Birodalom megtámadta a Kelet-Római Birodalmat. Konstantinápoly ismét a lefizetés eszközéhez folyamodott és a hunokat a Nyugat-Római Birodalom felé küldte.

Attiláék azonban nem csak emiatt indultak Róma felé.

Valentinianus császár nővére, Honoria – hogy elkerüljön egy kényszerházasságot – Attilához fordult segítségül. A hun uralkodó ezt házasságkérésként értelmezte és a Nyugat-Római Birodalom felét kérte hozományul. Amikor a császár értesült nővérének szándékáról, felesége kérésére Honoriát "csak" száműzte a birodalom területéről.

A két birodalom 451-ben, Catalaunumnál ütközött meg, és némi meglepetésre a császári haderő került ki győztesen.

A hunok vereségük után még több rohamot intéztek a birodalom ellen, de a fővárost, Rómát nem sikerült bevenni. A hun birodalom Attila halálával szétbomlott és nem jelentett további veszélyt a Nyugat-Római Birodalom számára.

Geiserich vandál király kihasználván a birodalomban fennálló belső ellentéteket Kr. u. 455-ben kifosztotta Rómát.

A Nyugat-Római Birodalom gyengeségét kihasználva a legtöbb népcsoport függetlenedett.

A végső csapást azonban Róma számára Odoaker jelentette, aki Itália felosztását kérte a barbárok között. A germán származású hadvezér 476-ban felvette a "Rex Italiae" címet, miután az utolsó Nyugat-Római császárt, Romolus Augustulust megfosztotta trónjától. A császári jelvényeket pedig Konstantinápolyba, Zénon császárhoz küldte.