Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Nagypál Orsi elsõ nagyjátékfilmje a monogámia köré épül

Csordás Bettina

2018.10.14. 13:35

A monogámia kérdéskörét járja körül humorosan Nagypál Orsi Nyitva címû elsõ nagyjátékfilmje, amelyet október 18-tól vetítenek a magyar mozikban.

A szókimondó romantikus vígjáték története egy harminc körüli, hosszú évek óta összeszokott párról szól. Fannit Radnay Csilla alakítja, és Bálintot Kovács Lehel játssza, akik annak érdekében, hogy szenvedélyt újra felélesszék kettejük között, megnyitják kapcsolatukat a szexuális kalandok előtt. Ez azonban nehéz feladatnak bizonyul mindkettőjük számára.

A filmet íróként és rendezőként is a London Film Schoolban végzett Nagypál Orsi alkotta meg, aki az MTI-nek elmondta: a film témáját baráti környezetéből merítette.

Mindenhonnan folyamatosan hallottam a sztorikat a párkapcsolatok válságáról, nehézségeiről. Ez egy életkori dolog is, huszonévesen még arról beszélgettünk, hogy ki kivel jön össze, harminc év fölött már arról van szó, hogy milyen együtt lenni valakivel. Milyenek a hétköznapok, amikor bejön a rutin a kapcsolatba, és ki hogyan reagál erre"

– magyarázta a rendező, aki szerint átalakulóban van az, ahogy a hosszú távú kapcsolatokról és a monogámiáról gondolkodunk.

Célja az volt, hogy szórakoztató filmet készítve sokakhoz eljussanak azok a kérdések, amelyeket a film felvet. Például, hogy mit várunk el egy párkapcsolattól, szüksége van-e mindenkinek a hosszú távú együttlétre, tudja-e ezt mindenki csinálni.

A rendező ösztönözni szeretné a nézőket arra, hogy kezdjenek el őszinte párbeszédet folytatni a párkapcsolatokról, hiszen nagyon sok ember számára nehézséget okoz párjával fenntartások nélkül beszélgetni a problémákról. A rendező szerint sokan nem tudjuk, konkrétan mit jelent az, hogy a párkapcsolatokon dolgozni kell, és azt sem, hogy egyáltalán mit jelent ez a munka.

Párkapcsolatokon belül sokszor azért romlanak el a dolgok, mert nem tudjuk őszintén megbeszélni a problémákat"

– hívta fel a figyelmet.

Nagypál Orsi beszélt arról is, hogy minden munkájánál nagy hangsúlyt fektet az előzetes kutatásra, rengeteg szociológiai és szexuálpszichológiai kutatást olvasott a témában, és elmondása szerint beszélgetett mindenféle kapcsolati felállásban élőkkel a monogámoktól a swingerezőkön át poliamórokig.

A Nyitva csaknem öt éven keresztül készült, nyolc évvel azután lett kész, hogy a rendező lediplomázott a London Film Schoolban. A Nyitva operatőre Herbai Máté, vágója Mezei Áron, a zeneszerző Moldvai Márk. A film jelmeztervezője Breckl János, látványtervezője Bagyarik Endre, producerei Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Áthelyeznek egy transznemű elítéltet, mert féltik a női foglyok testi épségét

Áthelyeznek egy transznemű elítéltet, mert féltik a női foglyok testi épségét

Skócia áthelyez egy nemi erőszak miatt bebörtönzött transznemű elítéltet egy női börtönből, miután politikusok, aktivisták és jogászok is aggodalmukat fejezték ki a többi fogoly biztonsága miatt – közölte Nicola Sturgeon skót miniszterelnök csütörtökön.

Orbán Viktor: azonnali tűzszünet kell

Orbán Viktor: azonnali tűzszünet kell

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban kötetlen beszélgetésen fogadta a Mathias Corvinus Collegium (MCC) nemzetközi médiakonferenciájának külföldi előadóit, Orbán Balázs politikai igazgatóval, az MCC kuratóriumi elnökével közösen – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Újabb szankciókkal sújtotta az Egyesült Államok a Wagner orosz fegyveres csoportot

Az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma csütörtökön újabb szankciókkal sújtotta az ukrajnai harcokban is jelentős szerepet vállaló, jelentős nemzetközi bűnszervezetnek minősített Wagner orosz katonai magáncéget.

Jair Netanjahu: A „sorosozás” nem antiszemitizmus

A „sorosozás” nem antiszemitizmus – jelentette ki Jair Netanjahu kolumnista, rádiós műsorvezető, izraeli politikai influenszer a Mathias Corvinus Collegium (MCC) nemzetközi médiakonferenciájának második napján, csütörtökön Budapesten.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére