Személyes hangú bejegyzésében a következőket írta:

„Légy jó, apu, odaát is.

Irigylem az Úristent, mostantól ő hallgathatja a verseidet, ő nevethet a történeteiden, és ő eheti a halászlét.

Mi valahogy próbálunk majd meglenni enélkül, nélküled – de hidd el, nagyon nem lesz könnyű.

Ég veled, köszönök mindent.”

Második otthona, az Újszínház így búcsúzott tőle:

„Hiányozni fog mindannyiunknak.

Nem beszélt feleslegesen. Két jelenete között ott ült a büfében, megszokott asztalánál, gondolataiba mélyedve.

Amikor felment a színpadra, feledte korát, fáradtságát, fájdalmát és úgy játszott, hogy megmelengette mindenki szívét. Zengő, mély hangján ráérősen mondta szövegét. Ha komoly szerepe volt, játéka a néző lelkéig hatolt. Ha tréfás előadásmódot kívánt meg tőle a szerep, egészen megfiatalodva adta át a vidámságot közönségének.

Olykor előadás szüneteiben, vagy próbák után csendesen beszélgettek az Újszínház igazgatójával, Dörner Györggyel a büfében.

Az a szék már üres marad. Nem láthatjuk, ahogy ott várakozik, mielőtt színpadra lép. De valahányszor belépünk majd a színészbüfébe, érezni fogjuk a jelenlétét. Valahányszor játszani fogjuk azokat a darabokat, amelyekben eddig Csurka László szerepelt, tudjuk, hogy ott lesz velünk.

Mert egy színész soha nem megy el végleg. Emlékét, játékát, lényét őrzik az Újszínház falai, őrzi a társulat minden tagja.

Ég veled, Laci bácsi!

Csurka László Jászai Mari-díjas színész, rendező, Érdemes és Kiváló művész 84 éves korában elhunyt.”