Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Az MTA szerint a mohácsi csata a kor egyik legjelentõsebb ütközete volt

888.hu

2018.09.05. 09:35

Az 1526-ban lezajlott mohácsi csatát a kor négy legnagyobb európai ütközete között tartják számon a történészek - mondta Fodor Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának fõigazgatója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

A főigazgató szerint ez a tény azt jelzi, az a vád, amely szerint az akkori magyar vezetőréteg elmulasztotta a mozgósítást, nem igaz, hiszen a kor egyik legnagyobb hadseregét sikerült "összetrombitálniuk".

A kor nagyhatalmai, V. Károly birodalma vagy I. Ferenc Franciaországa csak nagyon ritkán, egyszer-kétszer tudott csak ehhez mérhető haderőt állítani – fűzte hozzá.

A Magyar Királyság nem 1526-ban találkozott először a török birodalommal, hanem ekkor már 130 éve konfliktusban álltak egymással. A 16. századra azonban a török birodalom lett a legerősebb állam az akkori világon.

Ez a 130 évnyi küzdelem annyira kimerítette az országot, hogy a kor döntéshozói úgy érezhették, Mohácsnál meg kell oldani a helyzetet, mert tovább így nem mehet. A történész szerint a magyar erők a csatatéren is megtettek mindent a győzelem érdekében.

Fodor Pál elmondta azt is, torz képet festettek a történészek a Jagelló-házi II. Ulászlóról. Az akkori államokkal összehasonlítva Magyarország egyáltalán nem volt rosszabb helyzetben, például a pénzügyek egyáltalán nem voltak annyira elhanyagoltak, mint ahogy a közvélekedés tartja. Mint kiderült, háromszor akkora volt az ország bevétele, mint amit eddig hittek.    

A probléma az volt – és ezen sem a király, sem az európai összefogás nem tudott segíteni –, hogy az Oszmán Birodalom akkora erőt képviselt, amellyel nemhogy Magyarország, de egy sokkal nagyobb koalíció sem tudta volna felvenni a versenyt – mondta a főigazgató.
 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Orbán Viktor: kiállunk Magyarország energiabiztonsága mellett

Videókonferencia keretében tárgyalt egymással Orbán Viktor miniszterelnök és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke hétfőn a május 30-31-i rendkívüli uniós csúcs előkészítéseként – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Alkalmas-e az Európai Bizottság új javaslata arra, hogy az EU valóban függetlenedjen az orosz energiától?

A héten az Európai Bizottság új, az orosz energiától való függetlenedést célzó javaslattal állt elő. A tervezet erőteljesen építene a cseppfolyósított-földgázra és a megújuló energiára, de helyet kapott abban néhány, igencsak egzotikus elképzelés is, így például az, hogy minden céges autó legyen kötelezően nulla kibocsátású. Nagy kérdés, hogy a javaslat a realitások talaján áll-e és meg tudja-e oldani az energetikai gondjainkat vagy csupán egy újabb vágyálom-összesség.

Orbán kikacagja Dobrevék zsibbasztóan unalmas vádaskodását

Orbán kikacagja Dobrevék zsibbasztóan unalmas vádaskodását

Dobrev Klárát az ember igényesebb politikusnak képzelte annál, semhogy éveken keresztül ugyanazt a mantrát nyomja Orbán Viktorról. Őt egyáltalán nem ösztökéli találékonyságra a zsibbasztó unalom.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére