Paradox korban élünk: még soha nem kapott ekkora figyelmet a gyermekvédelem, mégis egyre több a veszély, ami a gyerekeinket fenyegeti. Ennek oka leginkább az, hogy a veszély jól álcázza magát, ezért elsőre nem is tűnik annyira komolynak.

Gyerekként sokszor halljuk, aztán felnőttként legalább annyiszor mondjuk, hogy „Bezzeg az én időmben minden szebb, jobb, egyszerűbb volt!”. A múltat szépítő nosztalgia egy jócskán torzító szemüveg, a gyermekvédelem esetében például egyáltalán nem a valóságot mutatja: soha nem büntették olyan szigorúan a gyerekeket ért sérelmeket Magyarországon, mint ma. A gyerekek jelentik a jövőt, ezért a gyermekvédelem is egyfajta jövővédelem, így előre is kell gondolkoznia: tanulnia kell a környező világ eseteiből, számítania kell arra, hogy ami pár határral arrébb történik, az előbb-utóbb itt is megjelenik.

A gyorsan változó világ újfajta veszélyeket is hordoz, a túldigitalizált világ, a korlátlan internet, a bárki számára elérhető alkalmazások mind olyan felületek, ahol a legsebezhetőbbeket, a gyerekeket valami baj érheti. Ezzel számolni kell, erre fel kell készülni, és nem elég a szülőkre hárítani a felelősséget, mert ők egyedül nem biztos, hogy meg tudják védeni a gyermekeiket, bármennyire is szeretnék. Nehéz helyzetben is vannak, hiszen a legtöbb, általában „civil” segítség pont az, amitől védeni szeretnék őket, de az álruhájuk, ami újabban szivárványszínben pompázik, nagyon megtévesztő.

Az emancipációs mozgalmak közös jellemzője, hogy nem ismernek határokat, addig mennek, amíg meg nem állítják őket. Hatékonyabban terjedhetnek, ha nem kell megküzdeniük a hagyományos neveléssel, így már gyerekkorban elkezdik munkájukat: szimbólumuk, a szivárvány tökéletesen alkalmas is arra, hogy megszólítsák őket. A szivárvány már rég nem a gyerekekről szól, vagy a boldogságról, a csodáról, de az elfogadásról sem. Elvették a gyerekektől azok, akik most saját politikai céljaikra használják, amit jól hangzóan elfogadásnak hazudnak.

Ha a jövőt akarjuk építeni, akkor akikre a leginkább figyelnünk kell, azok a gyerekek. Ha nem tesszük, azzal a jövőt tékozoljuk el. Ha várunk, ha nem hiszünk a szemünknek, ha naivak vagyunk, és nem kezelünk valódi veszélyként valamit, ami elsőre jó ötletnek tűnt – a túldigitalizált világot, a korlátlan internetet, a bárki számára elérhető alkalmazásokat vagy épp a szivárványszínbe öltözött szexuális propagandát –, akkor elvesztegettük a jövőnket.