Amikor vitába szállok valakivel, akár gazdasági, akár ideológiai, akár politikai, akár érzelmi témában, notóriusan ugyanazt tapasztalom. Ami szinte félelmetes, hiszen az első hármat még egészen könnyen egybe lehet gyúrni, az érzelmi részéről viszont azt gondolnánk, hogy mindezektől a legtávolabb eső terület. A valóság azonban egészen más.

Egy pszichológus mondta nekem egyszer azt: Eszter, a gondolataink is az érzelmeinkből táplálkoznak.

Tehát szuper progresszív szemlélettel élve nem csak az orvostudományban, de a szellemi területeken is a holisztikus szemléletben hiszek. Ezért történhet meg mindig minden területen az, hogy ugyanazzal a problémával szembesülök.

Amikor jöttek a választások, tehát magától értetődő, hogy a legtöbb vitámat politikai témában vívtam, azt vettem észre, hogy sokan ott megálltak, hogy mindegy, csak ne Orbán. Ilyenkor megkérdeztem, rendben, értem, de akkor mi vagy ki lesz ezután? Nem az ideológiai különbségek vitték el a vita lényeget, hanem az, hogy ki meddig képes gondolkodni. Megáll-e egy fázisban, vagy továbbmegy.

Amikor érzelmi sérülésekről van szó, gyakran érzek dühöt, a tehetetlenséget másokon. Magyarázat érkezik rá: hát de azért van bennem ez, mert tőlem ezt elvették, az élet, a politika, az Isten, vagy éppen egy gonosz főnök. Ilyenkor, ahogy lenni szokott, valakit kinevezünk főbűnösnek és rá végtelenségig haragszunk, no meg mindenre és mindenkire, aki csak részletekben is, de a gyűlöletünk tárgyát idézi meg. Eddig a fázisig érthető a történet, de mindig meg szoktam kérdezni, hogy és ezután? Hol marad a többi fázis? A feldolgozás, a saját felelősségem keresése, az elfogadás, a megbékélés, stb.

Hát elmarad.

Amikor évekkel ezelőtt hatalmas port kavart az atomenergia kérdése, akkor is megkérdeztem: értem az álláspontot, de mi van ezután? Ha a környezetkímélési szempontokból a legtisztább energiát kiiktatjuk, mondván veszélyes, mihez nyúlunk ezután? A vége az lesz, hogy sokkal környezetszennyezőbb módon fogunk előállítani energiát.

Az elméletem persze alátámasztódott, más okokból, de sajnos elég rossz a helyzet, mindenesetre a problémák többségét nem a különbözőségek ütközésében látom, hanem abban, hogy különböző szintekig gondolkodunk.

A németek félredobva a klímavédelmet ismét ráállnak a széntüzelésű erőművekre

Az orosz gáztól való függés leküzdése fontosabbnak bizonyul, mint hosszú évek klímavédelmi harca.

888.hu

Orbán híres arról, hogy politikusként egyszerre van a jelenben, mégis évekkel, sőt évtizedekkel előre gondolkodik. Emlékezzünk csak vissza a határkerítés témájára. Hány magas rangú nemzetközi politikus fújt rá, majd az idő visszaigazolta, azt, amit Orbán előre látott.

Vagy van itt ez az LMBTQ-kérdés, gyermekvédelmi szempontból. Mindenki, aki ellenezte a gyermekvédelmi törvényeket, azzal jött nekem, hogy tiszta nevetséges mert Magyarországon nem akarnak nemet váltani az óvodások. Valóban nem. A probléma az, hogy elindult egy tendencia nyugatról, ahol már teljesen normális az, hogy egy két évest is LMBTQ-ideológia szerint nevelnek, ahol tudatosan propagálnak olyan ideológiákat érintő kérdéseket kisiskolásoknak, amikkel jó esetben is élég egy felnőtt tudatú embernek is megbirkóznia. A kérdés tehát nem az, hogy Magyarországon akarnak-e nemet váltani az ovisok, hanem az, hogy meddig vagyunk képesek előre gondolkodni, mennyire vagyunk képesek folyamatokat látni, majd azokat minél inkább megelőzni, lelassítani.

Angliában egy szervezet már óvodás korban ráerőltetné a transz identitást a gyerekekre

Á, nem a normálisok gyerekire fáj a foguk...

888.hu

A világ, a kultúra, az emberek és a morál is egyre inkább korcsosul. Lehet, hogy valami egy adott pillanatban magát a fejlődést, a progresszivitást, a magas tudati állapotot jelenítheti meg, és tök szuperül lehet neki örülni, de hosszútávon teljesen más folyamatokat indíthat be. Nincs ez másképp a közösségi média esetében se.

Orbán kimondta, amit sokan nem mernek. Azt, hogy a világ egyre inkább vegyülni fog, amiből hosszútávon túl sok jó nem származhat. Ha valakit érdekelnek a részletek, javaslom, olvassa el a Bibliát, a végidők leírását.

Lehet, hogy belefájdult ebbe a kifejezésbe sok ember szíve, de nem az a kérdés, mi van most, hanem az, hogy hosszú távon képesek vagyunk-e látni önmagunkat és a világot egyaránt. Hiszen akkor mindezek egészen más megvilágításba kerülnek...