Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A Medián leszállította a fűtőanyagot az „ostoba vidéki”-zéshez

Schüller Márton Imre

2022.04.28. 15:40

Jó ez az RTL által megrendelt közvélemény-kutatás. Így a baloldal megint mutogathat, hogy a vereség oka a fővároson kívüli emberek tanulatlansága. Baj azonban nem történt, amíg ezzel foglalkoznak, addig sem magukban keresik a hibát. A megújulásuk pedig esélytelen marad.

 

Tegnap a balos sajtó a keblére ölelte a Medián új közvélemény-kutatását. Ennek eredményei szerint minél alacsonyabban iskolázott valaki, annál valószínűbb, hogy a Fideszt támogatja. Illetve megállapítható szerintük, hogy minél kisebb egy adott település, annál kisebb a baloldal támogatottsága. A két megállapítás között pedig erős korrelációt vélnek felfedezni, ezért nehezen tudják megállapítani, hogy nem ugyanannak a jelenségnek látják-e két olvasatát.

(Azt nem tették hozzá, hogy mint minden demográfiai csoportban, így a magasan iskolázottak között minimum relatív többsége lehet a kormányzó pártoknak.)

Az „ostoba vidéki”-zés tehát RTL-es megrendelésre kapott némi társadalomtudományos hátszelet, amit kitörő örömmel fogadott az összes baloldali médium. Ezt a lelkesedést tudjuk be a gyászmunkának. Az, ha a vidéket lehet valami alapján szidni, az mindig megvigasztalja a baloldalt.

(Arról már nem is beszélve, hogy míg ez a vidéki embereket lenéző retorika marad, addig a baloldali pártok ténylegesen egy fővárosi szubkultúrává zsugorodnak. Ez pedig oly szép. )

 

Míg ők tartanak öt perc zokogásszünetet, nézzük, hogy deríthet egy kis mosolyt a Medián a mi arcunkra is. Szerencsére nem kell messzire menni.

A cég honlapján megtalálható egy bejegyzés Egészpályás feltámadás címmel. Így négy évvel és két kétharmaddal később már önmagában a cím is elég nagy szerotoninforrás lehetne. Az viszont még külön hab a tortán, hogy az akkori egyetlen (nem egészpályás, hanem rövidpályás) feltámadó Karácsony Gergely volt.

Jók ezek a közvélemény-kutatások...

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére