Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Vesztegetéssel akarta visszaszerezni jogosítványát az ámokfutó

888/MTI

2020.11.06. 13:50

Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség a Dózsa György úti balesetet okozó M. Richárd ellen, mert többször is vesztegetéssel akarta visszaszerezni jogosítványát.

Keresztes Imre főügyész közleményében azt írta: a férfi jogosítványát 2016 áprilisában a büntetőpontok határának elérése miatt visszavonták, és utánképzést írtak elő neki: ahhoz, hogy visszakapja vezetői engedélyét, 6 órás előadást, feladatsort és forgalmi vizsgát kellett volna teljesítenie. M. Richárd ehelyett felkeresett egy hamis vezetői gyakorlatot igazoló dokumentumokat készítő férfit, akinek barátja – valótlanul – vezető beosztású rendőrre és a vizsgaközpontban dolgozó ismerősére hivatkozva 600 ezer forintért segítséget ígért.

A vádlott a jogosítvány visszaszerzéséért 300 ezer forint előleget adott neki, majd miután 2017. május 15-én érvényes vezetői engedély nélkül, a maximális sebességet lényegesen túllépve a XIII. kerületi Dózsa György úton két halálos áldozattal járó balesetet okozott, újabb 600 ezer forintot fizetett jogosítványának visszaszerzéséért, és azért, hogy a közvetítő barátjának rendőr ismerőse kedvezően befolyásolja a baleset miatt indult büntetőeljárást. A közbenjárást ígérő azonban nem állt kapcsolatban rendőrrel, az átvett 900 ezer forintot saját céljaira fordította.

A Központi Nyomozó Főügyészség kötelesség megszegésére és hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetéssel, közokirat-hamisítással és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedéssel vádolja M. Richárdot és két társát. Az ügyészség a vádiratban azt indítványozta, hogy a bíróság – az előkészítő ülésen történő beismerés esetén – a baleset okozóját 3 év 6 hónap, a közvetítőt 2 év, 5 év próbaidőre felfüggesztett, börtönbüntetésre, míg a hivatali kapcsolataira valótlanul hivatkozó elkövetőt egymillió forint pénzbüntetés és 900 ezer forint vagyonelkobzás mellett 4 év börtönbüntetésre ítélje – olvasható a közleményben.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a Dózsa György úti baleset miatt folytatott büntetőeljárásban M. Richárdot 2020. szeptember 30-án halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt első fokon négy év fogházbüntetésre ítélte, és végleg eltiltotta a vezetéstől.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére