Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Újabb 20 százalékkal emelkedik a mai naptól az egészségügyi szakdolgozók bére

888.hu

2020.11.01. 11:30

Harmadik lépcsőjéhez érkezett az a 2018-ban elfogadott többéves, többütemes béremelési program, amely az ápolói bérek rendezéséről szól.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vasárnap reggeli közleményében írják, hogy

az idén januárban 14 százalékkal emelkedett, november 1-jén pedig újabb 20 százalékkal növekszik az illetményük. Ennek köszönhetően minden egészségügyi szakdolgozó 42 százalékkal keres többet, mint két évvel ezelőtt

A kormány az idén 82 milliárd forintot fordít erre a célra, amelyből 81 ezer szakdolgozó és 4000 védőnő részesül.

„A magyar ápolók minden nap, minden egyes műszakban a jelenlegi járványhelyzetben is nagyszerűen helytállnak, ezért örülünk annak, hogy épp most kerülhet sor ilyen jellegű megbecsülésükre és támogatásukra. Az emelt összegű bér a decemberi számlájukon jelenik meg először” – írták.

A béremelési program következő 30 százalékos állomása 2022 januárjában lesz esedékes

- közölte a szaktárca.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére