Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Ugrásszerűen nőtt a bértámogatási program iránti érdeklődés

Ányos Miklós

2020.05.19. 14:50

Ugrásszerűen nőtt a munkahelyvédelmi bértámogatási programra jelentkezők száma az elmúlt két hétben – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára.

Az operatív törzs tájékoztatóján Bodó Sándor elmondta, a program iránt továbbra is hatalmas az érdeklődés. Eddig több mint 7200 vállalkozás adott be pályázatot, ennek eredményeképpen több mint 95 ezer embernek tudtak segíteni abban, hogy a munkahelye megmaradjon. Dolgozónként – a három hónapos támogatási időszak alatt – átlagosan 167 ezer forint támogatást tudnak biztosítani.

Az államtitkár elmondta, a legtöbb támogatási igény a feldolgozóiparból, a turizmus-vendéglátásból, a kereskedelmi ágazatból, a gépjárműjavításból, valamint a szállítás-raktározás ágazatból érkezett. Területileg a legtöbb támogatási igény Fejér, Pest, Győr-Moson-Sopron, valamint Bács-Kiskun megyéből érkezett. A munkahelyvédelmi bértámogatási program lehetőséget biztosít arra, hogy csökkentett munkaidőben tudják foglalkoztatni a munkavállalókat a munkaadók, és három hónapon keresztül állami támogatást vegyenek igénybe. A csökkentett munkaidős foglalkoztatás minden vállalati méret esetében megoldás lehet.

Bodó a támogatási igényt benyújtó legnagyobb cégekről szólva elmondta, hat olyan vállalkozás van, amely ezer dolgozó fölötti állománnyal vesz részt a programban. Emellett 13 olyan vállalkozás lát lehetőséget a program nyújtotta segítségben, ahol 500-1000 ember dolgozik.

Az államtitkár közölte, az elbírálást a kormányhivatalok folyamatosan végzik, 40 ezer munkavállaló esetében már megszületett a pozitív döntés. A támogatást a munkavállalók kapják közvetlen formában és azok a dolgozók, illetve munkaadók, akik vagy amelyek áprilisban beadták a kérelmüket, már megkapták ezt az összeget. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kérelmeket továbbra is várják a munka.hu oldalon, ahol részletes tájékoztatást is elérhető.

Bodó Sándor közölte, hogy a kutatás-fejlesztés és innováció területét segítő másik program is igen nagy népszerűségnek örvend. Országosan 8700, ezen a területen dolgozó munkavállalót tudtak segíteni. Erre 550 cég pályázott, az általuk igényelt támogatási összeg 6,2 milliárd forint. A beadott kérelmek többsége Budapestről, valamint Pest, Hajdú-Bihar és Csongrád megyéből érkezett. Az igényt benyújtó vállalkozások átlagosan 15-20 embert foglalkoztatnak. A legnagyobb számban továbbra is a kisvállalkozások adnak be kérelmet, de a legnagyobb cégek is élni tudnak a lehetőséggel. Összességében tehát több mint 100 ezer embert segítettek, hogy megmaradjon a munkája.

A foglalkoztatási adatokról szólva közölte: március és április között 50 ezerrel nőtt a regisztrált álláskeresők száma. Április végén ez 330 ezer embert jelentett.

A munkahelyteremtő bértámogatási program érdemben segíti a regisztrált álláskeresők munkába állását. A programban több mint 80 milliárd forint áll rendelkezésre, és az összegből több mint 70 ezer álláskeresőt tudnak segíteni. A támogatás lényege, hogy hat hónapos bértámogatás mellé három hónap továbbfoglalkoztatást várnak el a vállalkozásoktól. Tehát a programban résztvevőknek kilenc hónapig biztosított az ellátásuk.

A támogatott hat hónap alatt a bruttó bér és a szociális hozzájárulási adó 100 százalékát, de legfeljebb 200 ezer forintot térítenek meg a munkáltatóknak. Ez azt jelenti, hogy minden álláskereső elhelyezkedését, munkahelyének megőrzését mintegy havi nettó 112 ezer forinttal támogatják. Mindez lehetővé teszi, hogy kilenc hónap alatt csaknem nettó egymillió forint jövedelemre tegyen szert a munkavállaló. A munkáltatónak vállalnia kell, hogy ezen időszak alatt megtartja a pályázat beadásának napján érvényes állományi létszámot.

A vállalkozások a Cégkapun keresztül tudnak pályázni, és a területileg illetékes járási hivatalokhoz, Budapesten a kerületi foglalkoztatási osztályokhoz lehet beadni a kérelmeket.

MTI

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére