„Aki a magyarnak vermet ás, maga esik bele.” (régi magyar mondás)

Történelmi leckét adott a fiúknak Magyarország miniszterelnöke. Száz év volt a horizont, az elmúlt tíz a hüvelykujjszabály, a következő tíz meg az ítélet, amit kimond majd a történelem.

A horizontról: élünk, és Magyarország még mindig megvan. Kibírtuk a kibírhatatlant. És ez csak azért volt lehetséges, mert „hiszünk egy hazában”.

A hüvelykujjszabályról: a felemelkedés kulcsa a nemzeti önbecsülés helyreállítása. Mindazt, ami velünk történt, nem lehet elmondani liberális nyelven, brüsszeliül, nem lehet megérteni IMF-aggyal, ehhez magyar virtus kell. De miben is áll ez a magyar virtus?

Abban áll, hogy megértsünk néhány hüvelykujjszabályt. Végig kell harcolnunk magunkat az igazságért a többséggel (az igazság és többség dilemmája). Ez csak úgy lehetséges, ha csökkentjük azoknak az ügyeknek a számát, ami sérti a magyarok igazságérzetét (az igazságérzet mint motor). Ezekhez az ügyekhez úgy jutunk el, ha azt nézzük, melyek azok a kérdések, amelyekben az emberek többségének a támogatását bírjuk (demokratikus felhatalmazás). Hogy megtudjuk, mik ezek, egyetértési pontokat kell létesítenünk az emberekkel (kormányzás nemzeti konzultációk révén).

A horizontot a hüvelykujjszabály köti össze a jövővel, amiről ítéletet mond majd a történelem. Az elmúlt tíz évről például azt mondaná: „Az utolsó tíz év volt a legsikeresebb tíz az elmúlt száz év magyar történetében.”

De vajon mit hoz majd a jövő?

Az ítéletidőről (a következő tíz évünkről): folytatni kell azoknak az ügyeknek a feltárását, amelyekben az emberek igazságérzete sérül. Meg kell találni azokat a döntéseket, amelyek az emberek többségének támogatását bírják. Olyan ügyekről van tehát szó, amelyeket ránk kényszerít az élet, hogy aztán olyan döntéseket találjunk, amelyek révén az életre kényszerítjük rá az akaratunkat.

Ezért indít nemzeti konzultációt a kormány a börtönbiznisz, Gyöngyöspata és a bírói korrupció kérdésében, mert orvosolni kell a nap mint nap előálló igazságsérelmet. Az életre kényszerített akarat: „A pénzért származásra való tekintet nélkül mindenkinek meg kell dolgoznia.”

Fotó: Kozma Zsuzsi

Ezért dolgozott ki a kormány klímavédelmi akciótervet olyan ambiciózus célkitűzésekkel, mint hogy 2030-ra az előállított energia 90 százaléka szén-dioxid-mentes legyen. Vagy: minden újszülött után tíz fát ültet a kormány, egymillió fát évenként. Vagy: lengyel mintára bevezeti a „zöld államkötvényt”, aki ebbe fektet, az klímabarát beruházásokba helyezi majd el a pénzét. A hüvelykujjszabály itt az, hogy „cselekedjünk és ne csak sopánkodjunk”.

Ezért akarja folytatni a családvédelmi politikáját. Itt meg az a logika, hogy túl kell lépni a Rubiconon, el kell érni, hogy a gyermeket vállalók jobban éljenek, mint ha gyermek nélkül élnének.

Ezért száll szembe Magyarország a baljós árnyakkal, az Európát fenyegető gazdasági válsággal. Itt a kihívás az, hogy képes lehet-e a magyar gazdaság fejlődni, ha az eurózóna megáll és stagnál. A történelmi ítéletnek itt egy újabb magyar közbölcsességgel mehetünk elébe: „ha munka van, minden van.” Tehát elsősorban a munkahelyeket kell megőrizni és az adókat kell csökkenteni. Ez egyben azt is jelenti, hogy meg kell őrizni Magyarországot egy biztos pontnak a bizonytalan világban, ezért „ne üljünk fel olyan vonatra, amelyről nem tudjuk, hova megy.”

Fotó: Kozma Zsuzsi

Ahhoz azonban, hogy 2030-ig előre tekinthessünk, el kell látnunk 2022-ig is. Addig is dolgozni kell, a kormányzati aprómunka időszaka jön. Itt az élet által ránk kényszerített ügyekre úgy kényszeríthetjük rá akaratunkat, ha „nem találnak minket üres kamrával és szárazon tartott puskapor nélkül.” Tehát gazdasági teljesítmény és harcra készség egyaránt elkél.

És ha mindez meglesz, akkor lesz okunk bizakodni: az Úristennek még tervei vannak ezzel az országgal.

A fiúk meg majd ítélnek.

(A Magyar Hírlapban megjelent publicisztika változatlan utánközlése.)