Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szijjártó Péter: még soha nem voltak olyan jók a magyar-kínai kapcsolatok, mint most

Tóth Dalma

2019.07.12. 15:00

A külgazdasági és külügyminiszter kínai kollégájával tárgyalt, majd később bejelentette, hogy Nyergesújfalun új üzem fog épülni, ami közel 200 új munkahelyet teremt.

A japán tulajdonú Toray Industries Hungary Kft. lítium akkumulátorokhoz használt szeparátor filmet előállító üzemet épít 127 milliárd forintos ráfordítással Nyergesújfalun – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken az új gyár helyszínén.

Szijjártó Péter elmondta,

a beruházás 188 új munkahelyet teremt.

Ezek nagy része felsőfokú, mérnöki végzettséget igényel, ezért a kormány a befektetéshez 4,7 milliárd forint támogatást nyújtott – mondta.

A miniszter kiemelte, hogy Japán Magyarország legjelentősebb ázsiai kereskedelmi partnere. Százhatvan japán vállalat 34 ezer embert foglalkoztat, és 800 milliárd forintot fektetett be Magyarországon. A kormány eddig hat vállalattal kötött stratégiai megállapodást – mondta Szijjártó Péter. Az új üzem hozzájárul majd, hogy Magyarország részt vegyen az autóipari dimenzióváltásban és fenn tudja tartani azt a növekedési ütemet, amellyel az első negyedévben első volt az unióban – tette hozzá.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy Magyarország és Japán idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok fennállásának 150. évfordulóját. Számos esemény mellett idén magyar kulturális intézet nyílik Tokióban.

Az új üzem 48,5 hektáros területen épül fel. A cég biztosítja a világ szénszálgyártásának a felét, a termékeket szélerőművek turbináinak megerősítésére és repülőgépek fékrendszereihez használják, de az olajkutatásban és olajfúrásban, valamint a hajó- és a sportszergyártásban is alkalmazzák. A nyergesújfalui vállalat termékeivel támogatta Fa Nándort, a Spirit of Hungary óceáni versenyvitorlás megépítésben.

Fotó: MTI/Soós Lajos

Szijjártó kínai kollégájával is tárgyalt

Az elmúlt években kitűzött célokat végrehajtották, ezért ideje új célokat kijelölni a magyar-kínai együttműködésben – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten. A tárcavezető a második kínai-magyar Egy övezet, egy út munkacsoport ülésén beszédében kiemelte: a munkacsoport első ülésén az infrastruktúra, a kereskedelem, a pénzügyi együttműködés és az emberek közötti kapcsolatok fejlesztésére meghatározott célokat az elmúlt években végrehajtották.

Az eredmények között említette, hogy már két közvetlen légi járat köti össze a két országot, elérte a 4,5 milliárd dollárt a kínai cégek beruházásainak értéke Magyarországon, hét kínai vállalattal stratégiai együttműködési megállapodást kötöttek, négyszeresére nőtt a kínai turisták száma, továbbá elindult az első közös magyar-kínai egyetemi program. Mára Kína vált Magyarország első számú kereskedelmi partnerévé az EU-n kívüli országok sorában – fűzte hozzá.

A külügyminiszter szerint most négy kérdésre kell összpontosítani: további összeköttetések létrehozására, a pénzügyi együttműködés fokozására, a kereskedelem akadálymentesítésére, valamint az emberi kapcsolatok erősítésére.

Célként nevezte meg egyebek mellett a Budapest-Belgrád vasútvonalról szóló hitelszerződés megkötését még az idén, új légi járatok létrehozását, újabb közös kínai-magyar egyetemi program megindítását és annak lehetővé tételét, hogy kínai akkreditálású érettségit is lehessen tenni Magyarországon.

Megjegyezte: két nagy kínai bank magyarországi letelepedést tűzött ki célként, ami javítja a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokat.

Szijjártó Péter kijelentette: még soha nem voltak olyan jók a magyar-kínai kapcsolatok, mint most.

Közölte: Magyarország négy éve írta alá az Egy övezet, egy út stratégia végrehajtásáról szóló megállapodást. Ez a keleti nyitás stratégiával együtt teljes mértékben szolgálja a magyar gazdasági érdekeket, valamint az EU és a tőle keletre eső eurázsiai térség együttműködését – vélekedett. Hozzátette: azóta a magyar-kínai államközi kapcsolatokat a legmagasabb szintre emelték.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére