Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szijjártó: 400 ezer helyett egymillió kínai vakcina érkezik április végéig

888

2021.04.17. 11:50

Az egyoltásos nyugati koronavírus-vakcina kiesése miatt az április végéig esedékes 400 ezer kínai oltóanyag helyett egymillió érkezik Magyarországra – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közösségi oldalára feltöltött videóban.

Szijjártó Péter elmondta, a vírust akkor lehet legyőzni, hogy ha minél előbb be tudják oltani a magyar embereket, ehhez pedig oltóanyagra van szükség, mégpedig sokra.

„Sajnos az elmúlt időszakban azt láttuk, hogy a Brüsszel által intézett beszerzés akadozik, rendszerint előfordul, hogy az előzetesen ígértnél, leszerződöttnél, vártnál kevesebb vakcina jön, vagy komplett szállítmányok esnek ki. Így van ez most körülbelül félmillió nyugati vakcinával is” – mutatott rá a miniszter.

Hozzátette, ezért a kormány tárgyalásokat folytatott a kínai partnereivel arról, hogy a májusra esedékes vakcinaszállítmányok egy részét hozzák előre áprilisra. Így az áprilisra esedékes 400 ezer oltóanyagon felül a kínai partnerek a májusi szállításból 600 ezer oltóanyagot előrehoznak.

Ez azt jelenti, hogy az április végéig esedékes 400 ezer helyett egymillió kínai vakcina érkezik két részletben – jelezte Szijjártó Péter, hozzáfűzve: ezáltal ellensúlyozni tudják a kieső nyugati szállítmányt.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Orbán Viktor: Ma nem létezik liberális demokrácia, csak liberális nem-demokrácia

Orbán Viktor: Ma nem létezik liberális demokrácia, csak liberális nem-demokrácia

Ma nem létezik liberális demokrácia, csak liberális nem-demokrácia, van benne liberalizmus, de nincs benne demokrácia – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a postoj.sk című szlovák hírportálnak adott, szerdán este megjelent interjújában.

Közép- és Kelet-Európa adósosztályzatai átvészelték a koronavírus-sokkot

Ezt az egyik legnagyobb nemzetközi hitelminősítő szervezet közölte.

Adolf Hitlerhez hasonlította a miniszterelnököt Hadházy Ákos

Adolf Hitlerhez hasonlította a miniszterelnököt Hadházy Ákos

A Führerhez hasonlította Orbán Viktort a baloldali pókember és botránypolitikus.

Gyurcsányék tőkéje a piaci sülthal-mutogatás

Gyurcsányék tőkéje a piaci sülthal-mutogatás

Gyurcsány sült hallal a kezében pózolt büszkén Facebook-bejegyzésében. Elgondolni is nehéz, hogy a baloldali koalíció vezetője képes abba a mélységbe alámerülni, ahol politikai alattvalói, Jakab Péter meg Szabó Tímea parizeres, paprikás krumplis fotókat posztolgatnak. Jelezve, hogy ők is azon kis keresetű, egyszerű emberek közé tartoznak, akiket reménybeli szavazóiknak tekintenek.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére