Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Ötmilliós bírságot kapott nyolc rendbontó ellenzéki képviselõ

Vincze Viktor Attila

2019.03.05. 16:23

Az Országgyûlés keddi határozathozatalai között többek között csökkentette nyolc ellenzéki képviselõ tiszteletdíját, valamint jogilag lehetõvé tette alapítványoknak a vagyonkezelésre való létrehozását. Ezek mellett a parlament megvitatta az egyes nagyrendezvények, köztük a 2020-as dubaji világkiállítás sikeres lebonyolítását, illetve részvételét segítõ törvényjavaslatot is.

A jövőben vagyonkezelésre is létrehozható alapítvány – döntött az Országgyűlés a kormány javaslatára. A parlament 124 igen, 50 nem szavazattal és 4 tartózkodás mellett fogadta el a Trócsányi László igazságügyi miniszter által beterjesztett, a vagyonkezelő alapítványokról szóló törvényjavaslatot. A jogszabály szerint vagyonkezelő alapítvány az alapító által rendelt vagyon kezelésére és az ebből származó jövedelemnek az alapító okiratban megjelölt célok és feladatok megvalósítására alapítható. Az alapítvány a javára rendelt vagyon kezelése mellett bizalmi vagyonkezelést is végezhet.

Az Országgyűlés emellett különböző fegyelmi ügyekben nyolc ellenzéki képviselő tiszteletdíját csökkentette, összesen több mint ötmillió forint értékben. A döntések indokolása szerint az ellenzéki képviselők tavaly december 10-én és 12-én zavarták, illetve akadályozták a parlament munkáját.

A legkisebb, 445 ezer forintos büntetést a szocialista Kunhalmi Ágnes kapta, amiért tavaly december 10-én a napirend elfogadását füttyszóval, hangos bekiabálásokkal, majd folyamatos sípszóval nehezítette. Ugyanezen indokból a szintén MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó, Harangozó Tamás és Szabó Sándor, valamint a DK-s Varju László tiszteletdíját egyenként 505 ezer forinttal csökkentették. A szocialisták elnök-frakcióvezetője, Tóth Bertalan 594 ezer forintos büntetést kapott rendzavarásért.

Az elnöki pulpitus 2018. december 12-i elfoglalásában részt vevő független Székely Sándor tiszteletdíjából 891 ezer forintot vettek el, míg a szintén független Szabó Szabolcs büntetése közel 1 millió 70 ezer forint. A büntetések indoklása szerint a képviselők cselekményüket kifejezetten obstrukciós célzattal, fizikai erő alkalmazásával valósították meg.

Ugyanakkor szó volt még a parlamentben az egyes nagyrendezvények, köztük a 2020-as dubaji világkiállítás sikeres lebonyolítását segítő törvényjavaslatról is, amelyet az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyalt meg. A 2020-as dubaji világkiállításon történő magyar megjelenés sikeres megvalósításához, továbbá egyes nemzetközi nagyeseményekhez kapcsolódó rendelkezésekről szóló törvényjavaslat összevont vitájában Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós politikák kialakításáért felelős államtitkára közölte, az előterjesztés a 2019 szeptemberi, budapesti városi világjátékok (World Urban Games), a 2020-as dubaji világkiállítás, valamint a 2022-es magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda-Európa-bajnokság sikeres lebonyolítását, a tervezett beruházások egyszerűbb megvalósítását segíti.

Elmondta, a sikeres lebonyolítás csak akkor garantálható, ha a három esemény előkészítése a törvényjavaslat szerinti egyszerűsített és gyorsított jogi feltételekkel bonyolítható le. Az előterjesztés lehetővé teszi a leggyorsabban lebonyolítható közbeszerzési eljárásforma alkalmazását – tette hozzá. Az államtitkár azt mondta, a transzparencia és a verseny érdekében előírják, hogy minden esetben legalább három ajánlattevőt kell ajánlattételre felhívni. A versenyt szolgálja, hogy az ajánlatok értékelési szempontja kizárólag a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás lehet – részletezte.

Takács Szabolcs ismertetése szerint a 2020. október 20. és 2021. április 10. közötti dubaji világkiállítás témája: "összekötni az elméket, megteremteni a jövőt a mobilitás, a fenntarthatóság jegyében". Megjegyezte, az expó szervezői 25 millió látogatóval számolnak, a magyar pavilonba kétmillió látogatót várnak. A magyar pavilon központi témája a víz lesz; a magyar megjelenés célja az országimázs építése, Magyarország és Budapest turisztikai promóciója. A magyar gyógyvíz és a balneológiai adottságok bemutatása jól tudja az országot pozicionálni az erre a témára kiemelten fogékony arab térségben – magyarázta. Az ötévente megrendezendő expón a magyar pavilon újfent Makovecz Imre építész szellemiségét idézi majd – mondta.

Takács Szabolcs beszámolt arról is, hogy a világon először rendezik meg a World Urban Gamest, amelynek legfőbb célja a fiatalok bevonása a sportba. Budapest Tokiót és Los Angelest utasította maga mögé a pályázaton – tette hozzá. Elmondta, olyan sportágakban szerveznek versenyt, mint a BMX freestyle, a parkour és a break tánc.

A politikus azt is elmondta, hogy a 2022. január 14-29. közötti férfi kézilabda-Eb miatt Magyarországon négy helyszínen – Budapesten, Szegeden, Tatabányán és Veszprémben – kell időben megvalósítani a szükséges beruházásokat. A törvényjavaslat ezért meghatározza azokat a városokat, ahol létesítményfejlesztés szükséges, míg a beruházások helyszínéül szolgáló ingatlanok kijelölését a kormány hatáskörébe utalja. A beruházások megvalósítása 26 hónapot vesz igénybe – mondta.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére