Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Országosan emelkedtek az albérletárak áprilisban

888.hu, MTI

2021.05.20. 12:30

A Központi Statisztikai Hivatal lakbérindexéből kiderül, hogy május közepén Budapesten átlagosan 135 ezer forintos havi bérleti díjért kínálták a lakásokat a tulajdonosok, ami elmozdulást jelent az előző hónapra jellemző 130 ezer forintos szinthez képest.

 

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy a díjemelkedés elsősorban az új építésű lakások megjelenésének köszönhető.

A használt lakásoknál ugyanis májusban 3000 forint volt az egy négyzetméterre vetített átlagos bérleti díj, ami ugyanakkora, mint áprilisban volt

– tette hozzá a szakember.

Tavaly májusban a járvány miatt a lakáshotelek megjelenésével bővült az albérletpiaci kínálat. Az idén májusban ugyan ennél is több – 20 ezer – ingatlant hirdettek meg, de kevesebbet, mint áprilisban, mivel sok tulajdonos kivárja az albérletpiac csúcsidőszakát.

Az ingatlan.com szakértője szerint az a legfőbb kérdés, hogy idén nyáron hasonló lesz-e a trend, vagy az éves összevetésben nagyobb kínálat miatt alacsonyabb szinten betonozódnak-e be a bérleti díjak.

Balogh László kijelentette, hogy a bérlők egyelőre kedvező helyzetben vannak, mert tavalyhoz képest még mindig nyomottabb áron találhatnak kiadó lakást, ehhez viszont fel kell térképezniük a teljes kínálatot.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére