Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Orosz oltóanyagminta érkezik másfél héten belül

888 - Magyar Nemzet

2020.11.11. 20:32

Ez Magyarország számára jó hír, mert a magyar kormány ennek beszerzéséről előrehaladott tárgyalásokat folytat – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 Ma Este című műsorában.

A Magyar Nemzet megírta, hogy az interjú során Szijjártó Péter kifejtette, hogy

a Szputnyik nevű vakcina most kapta meg félidős jelentését, amely szerint 92 százalékos a hatékonysága.

Másfél héten belül érkezik a minta, amelyet laboratóriumi vizsgálatnak vethetnek alá. Decemberben kismennyiségű szállítmány érkezik a klinikai tesztek elvégzéséhez. Január második felében pedig elkezdődhetnek a nagymennyiségű szállítások – mondta.

Szerdán megállapodtak Oroszországgal, hogy a magyarországi engedélyezéshez szükséges dokumentációt az orosz fél legkésőbb csütörtök estig összeállítja és eljuttatja Budapestre.

A miniszter azt is elmondta, hogy még szerdán megszülethet az a szabályozás, amelynek értelmében ki lehet majd adni egy „vészhelyzeti”, ideiglenesen 6 hónapra szóló importengedélyt.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy pénteken az orosz ipari és kereskedelmi miniszterrel egyeztet.

A tanácskozáson részt vesz az a magyarországi vállalat is, amely jelenleg más vírusok, köztük influenza elleni oltóanyagot gyárt.

Azt már tudni, hogy ez a vállalat megfelel az úgynevezett második fokozatú biztonsági szintnek. Azt viszont még vizsgálják, hogy át tud-e állni ennek az oltóanyagnak a gyártására. Erre jövő hét közepén, végén lehet meg a válasz – mondta.

A miniszter kiemelte: ha egy országnak saját oltóanyag-gyártási kapacitása van, akkor nem kerül kiszolgáltatott helyzetbe. Hangsúlyozta ugyanakkor:

a magyar kormány továbbra is arra törekszik, hogy minél több forrásból, minél több és minél jobb oltóanyagot szerezzen be, hogy a lehető legnagyobb biztonságban legyenek a magyar emberek.

Szijjártó Péter – aki már kilenc napja van karanténban koronavírus-fertőzés miatt – azt is elmondta: ahogy telik az idő, egyre nehezebben viseli a karantént. Egyre jobban hiányzik neki családja.

Az elmúlt másfél napban viszont már úgy érezte, enyhültek a tünetei – mondta, megjegyezve ugyanakkor, hogy korábbi fizikai állapotának visszaszerzése még eltarthat egy ideig.

Kitért arra is, hogy a karanténból is igyekszik végezni a munkáját: például internetes kapcsolaton keresztül és telefonon is folyamatosan egyeztet. Reméli, hogy jövő héten már a munkahelyén dolgozhat.

A külgazdasági és külügyminiszter interjúját itt tekintheti meg:

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére