Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Operatív törzs: az önkormányzatoknak kötelességük ellátni az időseket!

888.hu

2020.03.28. 12:05

A 65 év felettiek csak a legvégső esetben menjenek ki az utcára.

Megtartotta a szokásos napi sajtótájékoztatóját az operatív törzs.

Schanda Tamás

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese elmondta, a magyar emberek többsége betartja az operatív törzs és a kormány utasításait, ennek köszönhetően jelentősen csökkent a forgalom a közösségi közlekedésben.

A KDNP-s politikus bejelentette, hogy összehangolják a MÁV és a Volán járatait, valamint csökkentik a járatszámot.

A koronavírus-járvány elleni háború súlya főként az egészségügyi dolgozók vállát nyomja,

ezért ők a veszélyhelyzet végéig ingyenesen vehetnek részt a helyközi közlekedésben.

Újdonság, hogy ezentúl a Volán járatain sem lehet már jegyet venni a sofőrnél, ezzel párhuzamosan online, jegyvásárlásra alkalmas applikációt fejlesztették ki, amin másfél-két hét múlva már bérletet is lehet venni. A márciusi helyközi bérletek április 15-ig maradnak érvényesek.

Schanda Tamás hangsúlyozta, hogy az emberek közötti másfél méteres távolság a közösségi közlekedésben is érvényes, az utazás után fontos a kézmosás és a fertőtlenítés.

A miniszterhelyettes leszögezte, a boltokban nincs áruhiány, a raktárakból való feltöltés viszont időnként relatíve lassan valósul meg.

Müller Cecílila

Müller Cecília ismertette a koronavírus legfrissebb számait: 343 fertőzött, 34 gyógyult, 11 halott. Az elhunytak esetében megemlítette, hogy mindannyiuk krónikus betegségben szenvedett.

Az országos tisztifőorvos a szombat 0 órától érvénybe lépő kijári korlátozás kapcsán elmondta, hogy a 65 éven felettiekre vonatkozó, 9-12 óra közötti vásárlási lehetőségre csak a legvégső esetben kerüljön sor.

Az idősek, ha tehetik, maradjanak otthon. A család, vagy ha az nincs,

a helyi önkormányzat emberbaráti és jogszabályi kötelessége az ellátásuk biztosítása.

Müller Cecília felhívta a figyelmet a személyes higiénia és a környezetünk tisztán tartásának a fontosságára, valamint arra, hogy kerüljök a személyes kontaktusokat. Az országos tisztifőorvos szerint nem kell mindennap boltba menni, heti három testmozgás viszont otthon is ajánlott.

Kiss Róbert

Kiss Róbert, a rendőrség képviseletében arról beszélt, hogy a kijárási korlátozás hatályba lépésétől kezdve megnövekedett a rendőri jelenlét a közterületeken, amely „empatikus és lojális jellegű”. Aki viszont visszaesőnek számít a kijárási korlátozás megszegésében,

az akár 500 ezer forintos pénzbüntetésre is számíthat.

Örömét fejezte ki, hogy a magyar lakosság döntő többsége megértette a szabályokat.

Kiss Róbert ismertette, a mai napon egy, holnap pedig két szállítmány érkezik Kínából, amely a járvány elleni védekezést szolgálja.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Van bőr a képükön: a szocialisták prédikálnak a nyugdíjemelésről

Van bőr a képükön: a szocialisták prédikálnak a nyugdíjemelésről

A Fidesz álságosnak tartja, hogy miközben a szocialisták nyugdíjemelésről prédikálnak, kormányzásuk alatt ők vették el a 13. havi nyugdíjat az idősektől.

Az összetartozás dalát osztotta meg a miniszterelnök – Videó!

Hazám, hazám – írta Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalára.

Ezek lesznek a nemzeti konzultáció járvánnyal kapcsolatos kérdései

A hamarosan induló nemzeti konzultáció első négy kérdése a koronavírus-járvány elleni védekezés további lépéseiről szól – közölte Dömötör Csaba.

Különleges felhatalmazást kért az Antifa elleni nyomozáshoz az amerikai drogügynökség

Különleges felhatalmazást kért az Antifa elleni nyomozáshoz az amerikai drogügynökség

Egyes szakértők szerint azért vonták be őket, mert fedett nyomozóik évek óta jelen vannak abban a szubkultúrában, amelyből a rombolók kikerülnek.

7:59 – A nap legfontosabb hírei

7:59 – A nap legfontosabb hírei

Nem tartja őszintének Karácsony kezdeményezését a házelnök, Trianon-emlékművet avattak Budapesten, 2030-ra pedig a legsikeresebb ország lehetünk a klímavédelem területén.

Trump meghívná Putyint a G7-csúcsértekezletére

Trump meghívná Putyint a G7-csúcsértekezletére

Sok téma van, amelyet megbeszélhetnénk Putyinnal – fogalmazott az amerikai elnök.

Bértámogatási program: havi 200 ezer forint az új munkavállalók után

A Századvég Gazdaságkutató Zrt. a magyar kormány által bemutatott gazdaságvédelmi akcióterv elemeit elemzi és értékeli mind hazai, mind nemzetközi vonatkozásban.

Csak négy év börtönre ítélték az Iszlám Állam egyik terroristáját Németországban

Csak négy év börtönre ítélték az Iszlám Állam egyik terroristáját Németországban

Védője elmondta, hogy a férfit csak a kannabisz, az alkohol és a férfiakkal kialakítandó nemi kapcsolat érdekelte.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére