Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Nagyon jól járnak a családok 2018-ban

Bokor Gábor

2017.12.19. 21:58

Az emberi erõforrások minisztere kedden elmondta, hogy 2018 a családok éve lesz, aminek köszönhetõen még több támogatást és figyelmet kapnak a magyar családok.

A kormány egyik legsikeresebb területe a családpolitika, amelyre 2010 óta kiemelt figyelmet fordítanak. Az elmúlt hét évben megduplázták a területre fordított támogatást, évente már kétezer milliárd forint jut rá. Ez GDP-arányosan 4,9 százalék, ami a fejlett országok 2,55 százalékos átlagának duplája"

– fogalmazott a miniszter, aki szerint a kormány igyekezett anyagi és erkölcsi támogatást nyújtani az ifjú házasoknak, az otthonteremtés és a gyermekvállalás előtt állóknak, a nagycsaládosoknak, a munkába szülés után visszatérőknek, valamint az időseknek is.

A konferencián jelen volt Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, aki beszámolt arról, hogy a családok évét egységes arculattal jelenítik meg, aminek része egy logó is; a családtámogatási rendszer egymásra épülő elemeit építőkockák szimbolizálják majd. Több tájékoztató anyaggal és programmal készülnek, amelyek megtalálhatóak lesznek majd a csaladokeve.hu oldalon. 

Már számos szervezet jelezte, hogy csatlakozna a kezdeményezéshez, kiemelt partner lesz például a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA)"

– mondta.

A két politikus beszámolt arról, hogy jövőre lép életbe több, családokat érintő intézkedés is. 2018-ban további ötezer forinttal, havi 35 ezer forintra nő a kétgyerekesek családi adókedvezménye. Januártól kiterjesztik az anyasági támogatást és a babakötvényt a külföldön születő, de magyar állampolgárságú gyermekekre. Két évre bővül és emelkedik a diplomás gyed összege, és bővül a lombikbébi program is.

2018-tól a harmadik vagy további gyerekek vállalása esetén 1-1 millió forinttal csökkentik a jelzáloghitel-tartozásokat, a diákhitellel rendelkező nők pedig – attól függően, hányadik gyermekük születik – igényelhetik a hiteltörlesztésük felfüggesztését vagy elengedését. A fiataloknak szóló támogatások közül kiemelték a diákhitel-konstrukciók bővülését, a KRESZ-tanfolyam és -vizsga, illetve az újabb nyelvvizsga díjának megtérítését.  

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére