Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Mike Pompeo látogatása után újraépülnek a magyar-amerikai kapcsolatok alapjai

Csordás Bettina

2019.02.12. 09:58

Az amerikai külügyminiszter budapesti látogatása azt jelzi, hogy újraépül a magyar-amerikai kapcsolatrendszer politikai pillére - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter elmondta: a Mike Pompeóval folytatott tárgyalások egyik fő témája a két ország közötti védelmi együttműködés volt, amelynek kereteit egy 1997-ben aláírt, mára elavult szerződés rögzíti. Egyetértettek abban, hogy szükséges ennek megújítása.

A dokumentum szövegét, amely a többek között rögzíti az amerikai katonák magyarországi tartózkodásának jogi kereteit, másfél év tárgyalás után a múlt hét végén véglegesítették, ezért az Országgyűlés honvédelmi bizottsága elé kerülhet" 

– fűzte hozzá a miniszter.

Ugyancsak előrehaladott tárgyalások folynak egy amerikai közép-hatótávolságú védelmi rakétarendszer beszerzéséről.

Ez hozzájárulna Magyarország biztonságának erősítéséhez"

– mondta Szijjártó Péter.

Az MTI közleménye szerint: Ukrajna esetében megértést kért Mike Pompeótól, kinyilvánítva, hogy Magyarország semmilyen geopolitikai játszma oltárán nem hajlandó feláldozni a kárpátaljai magyarság sorsát.

A tárgyaláson szóba kerültek energetikai kérdések is.

Magyarország már minden olyan házi feladatot teljesített, amely lehetőséget teremt arra, hogy Oroszországtól eltérő forrásból tudjon gázt vásárolni. Vagyis rendelkezésre állnak ennek az infrastrukturális és jogi feltételei"

– hangsúlyozta a magyar külügyminiszter.

Ezzel kapcsolatban Szijjártó Péter arra kérte Mike Pompeót, járjon el annak érdekében, hogy az ExxonMobil kezdje meg a romániai gázmezők kitermelését. Ez éves szinten Magyarország részéről 4 milliárd köbméternyi gáz vásárlására nyitna lehetőséget, amely csaknem fele az éves fogyasztásnak. Ugyancsak van lehetőség gázszállításra a horvátországi LNG-, vagyis cseppfolyósgáz-terminálból, ám itt 50 százalékkal drágább szállítási díjra kaptak ajánlatot, ami nyilvánvalóan egy gazdaságilag versenyképtelen üzlet lenne.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Határozatlan időre meghosszabbította Trump fiókjának tiltását a YouTube

A volt elnök fiókját először január 13-án függesztette fel a Google tulajdonában lévő vállalat, majd a múlt héten először, szerdán pedig újra bejelentették a tiltás meghosszabbítását.

Hivatali visszaélés és szabálytalanságok övezik Hiesz Györgyöt

Hivatali visszaélés és szabálytalanságok övezik Hiesz Györgyöt

Hiesz György a közlekedési szabályokat sem tartja be.

Szijjártó: a szélsőséges elemeket ki kell iktatni a magyar-ukrán kapcsolatokból

A szélsőséges elemeket, megnyilvánulásokat ki kell iktatni a magyar-ukrán kétoldalú kapcsolatokból – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Kijevben, azon az online sajtótájékoztatón, amelyet Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel folytatott tárgyalása után tartott vendéglátójával.

Szánthó Miklós: Tegnap még nácik voltak, mára már demokraták

Szánthó Miklós: Tegnap még nácik voltak, mára már demokraták

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatójának a Magyar Nemzetben megjelent írása a Jobbik „fejlődéstörténetéről”.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére