Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Merkely: helytálltak az egészségügyi dolgozók

MTI - 888.hu

2020.12.24. 10:36

Soha nem állt még ilyen kihívások előtt az egészségügy, mint a koronavírus-járvány idején, és a dolgozók megmutatták igazi erejüket, összetartásukat – méltatta az egészségügyi dolgozók helytállását a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön.

 

Merkely Béla arról is beszélt:

a járványidőszakban a kórházak egymást segítették ki, az egyetemek pedig közösen végeztek nagy, reprezentatív szűrést

annak érdekében, hogy pontosan meg lehessen határozni a vírus fertőzőképességét és azt, hol állunk a járványban.

Kiemelte: tavasszal, a járvány első hullámában a szakemberek is csak ismerkedtek a vírussal, és egy gyors, határozott intézkedéssel nagyjából a határon kívül tartották a vírusfertőzést. Azt mondta, a járvány második hullámában a számítások szerint akár a lakosság 20 százaléka is megfertőződhetett. Annak azonban lehet örülni, hogy az intenzív osztályok „békebeli” kapacitásának kétharmadánál meg tudták állítani a betegszámot – tette hozzá.

Merkely Béla szerint

a védelmi intézkedéseknek köszönhetően az látszik, hogy a platófázis után szép lassan csökkennek a számok.

Kitért a szentestére is, amelyről azt mondta: nem hagyhatjuk magukra az időseket, de be kell tartani azokat a szabályokat, amelyek biztosítják, hogy nem fertőződhetnek meg. Ezért családon belül is javasolta a maszkhasználatot, az óránkénti kézmosást és a másfél méteres távolság betartását.

Reményei szerint karácsony után az egészségügyben megkezdődik az oltás, első körben a közvetlenül a frontvonalban dolgozókat védik, majd az idősebb, a fertőzésnek jobban kitett krónikus betegeket kell beoltani.

Merkely Béla azt mondta:

az oltás sokkal biztonságosabb, mint bármilyen más gyógyszer.

Olyan technológián alapul, amely számos ponton biztosítja azt, hogy semmilyen jelentős kárt nem okozhat a szervezetben. A kisebb mellékhatások semmiképp sem összehasonlíthatók azzal, amit a koronavírus tud okozni – mutatott rá.

Egy nemzeti oltási kampány megállíthatja a járványt,

fontos, hogy mindenki megértse azt, hogy a vakcina a megoldása a járványnak – közölte a Semmelweis Egyetem rektora.

A koronavírus új, Nagy-Britanniában azonosított variánsáról elmondta: Londonban úgy tűnik, hogy a megbetegedések nagyobb részét ez a vírus okozza, de azok az esetek nem súlyosabbak, nincs több beteg, aki lélegeztetőgépre kerülne és nem magasabb a halálozás ettől. Lehet, hogy a fertőzőképessége erősebb, de ez csak a figyelmet hívja fel arra, hogy még fokozottabban tartsa be mindenki az eddig is javasolt előírásokat – közölte Merkely Béla.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére