Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Köszönetet mondtak Orbán Viktornak Izrael és a zsidóság melletti kiállásáért

Forisek Ádám

2019.11.20. 19:10

A dicsérő szavak az Európai Zsidó Szövetség elnökétől érkeztek.

Köszönetet mondott a ciszjordániai zsidó telepekkel kapcsolatos magyar kormányzati álláspontért, Magyarország Izrael melletti következetes kiállásáért valamint az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséggel (EMIH) kötött átfogó megállapodásért Orbán Viktornak írt levelében Menachem Margolin rabbi, az Európai Zsidó Szövetség (EJA) elnöke.

Margolin üzenetében emlékeztetett arra, hogy a világon számos országban vannak vitatott hovatartozású területek, és igazságtalan Izraelt más mércével mérni. Ezért üdvözölte, hogy a magyar kormány „szembehelyezkedett” az Európai Unió Washingtont bíráló nyilatkozatával. Az Egyesült Államok ugyanis a napokban egyértelművé tette: már nem tekinti a nemzetközi jogba ütközőnek zsidó telepek létesítését Ciszjordániában.

A valódi vezetés ismérve kiállni valamiért, ami helyes és valami ellen, ami nem az, szemben akár egy nyilvánvaló konszenzussal is. Becsületességet, bátorságot, elszántságot mutat

– szögezte le az EJA elnöke.

A rabbi – aki a Brüsszeli központú Európai Zsidó Szövetség megalapítója is – az EU-étól eltérő magyar állásfoglalás mellett háláját tolmácsolta azért a megállapodásért is, amelyet a magyar kormány az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséggel (EMIH) hétfőn kötött.

Egyértelmű az Ön elkötelezettsége a zsidó nép mellett, valamint hogy támogatja azt a fontos szerepet, amit a zsidóság az Ön nagyszerű országának kulturális, polgári és gazdasági fejlődésében játszott

– írta a rabbi.

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Magyarország egyetért az EU klímacéljaival, de ez nem járhat áremelkedéssel

Magyarország az EU ambiciózus klímacéljaival egyetért, de világossá kell tenni, hogy e célok elérésének nem lehet következménye az energia- és élelmiszerárak emelkedése.

Szijjártó Péter: hetvenmilliárd forintnyi dél-koreai beruházás érkezik Magyarországra

Szijjártó Péter: hetvenmilliárd forintnyi dél-koreai beruházás érkezik Magyarországra

Négy dél-koreai vállalat összesen hetvenmilliárd forintot ruház be Magyarországon, és ezzel 300 új munkahelyet teremt – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szöulban, miután tárgyalt Kang Kjung Vha dél-koreai kollégájával.

A nemzetközi helyzet fokozódik: az oroszok kiutasítottak két német diplomatát

Nemkívánatos személynek nyilvánította a moszkvai német nagykövetség két munkatársát csütörtökön az orosz külügyminisztérium.

Újra választanak Izraelben

Újra választanak Izraelben

Az izraeli parlament szerda éjszaka megszavazta saját feloszlatását, majd csütörtök hajnalban jóváhagyta azt az indítványt, amely új parlamenti választás kiírását írja elő jövő év március másodikára.

Sorsdöntő választás zajlik ma Nagy-Britanniában – a tét a népakarat

Sorsdöntő választás zajlik ma Nagy-Britanniában – a tét a népakarat

Nagyon régen nem volt ilyen horderejű választásra példa a briteknél: a tét nemcsak a népakarat, hanem átfogó értelemben a demokráciába vetett hit megóvása is, s pontosan ezért küzd a Boris Johnson kormányfő vezette, Brexit-párti Konzervatív Párt.

Tizenöt éve nem látott siker kapujában az FTC

Tizenöt éve nem látott siker kapujában az FTC

Csütörtökön az Európa-liga csoportköréből való továbbjutásért játszik a Ferencváros Bulgáriában.

Trump az egyetemi antiszemitizmus visszafogását célzó rendeletet írt alá

Trump az egyetemi antiszemitizmus visszafogását célzó rendeletet írt alá

Donald Trump amerikai elnök az egyetemi Izrael-ellenes jelenségek és az antiszemitizmus visszafogását célzó rendeletet írt alá szerdán.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére