Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

KGBéla ügyében ült össze az Európai Parlament

Sümeghi Lóránt

2016.12.03. 13:28

Megtartotta elsõ ülését az Európai Parlament (EP) jogi bizottsága Kovács Béla újabb mentelmi ügyével kapcsolatban.

Megtartotta első ülését az Európai Parlament (EP) jogi bizottsága Kovács Béla újabb mentelmi ügyével kapcsolatban – értesült a Magyar Idők. 

A lap információi szerint Kovács Béla mentelmi jogáról tárgyalt az Európai Parlament jogi bizottsága. Az első, zárt ülésen csak a tagok vettek részt, a jobbikos EP-képviselőt egyelőre nem hívták meg.

A jelentéstevő Heidi Hautala finn zöldpárti képviselő, akinek a vezetésével meg kell vizsgálni, mi az eljárás valódi célja: politikai lejáratás vagy az igazságszolgáltatás.

A képviselő asszony az első tanácskozáson tájékoztatta a tagokat az ügyről és felolvasta az azzal kapcsolatos jelentést.

Mint ismert, még szeptemberben a legfőbb ügyész egy költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás gyanújával indított eljárás miatt indítványozta, hogy függesszék fel Kovács Béla mentelmi jogát.

A jogi bizottság több körben foglalkozik majd zárt ülésen a mentelmi üggyel. A következő ülésre meghívják Kovács Bélát is. A Magyar Idők úgy tudja, ez „rutineljárás” lesz a bizottságban, amely nagyon sok hasonló ügyet tárgyalt már meg, mivel számos európai parlamenti képviselő ellen merült fel bűncselekmény gyanúja. Nagy valószínűséggel február végén szavazhat a bizottság a mentelmi jog felfüggesztéséről, amit várhatóan meg is tesznek.

Ezt követően a plenáris ülés elé terjesztik a bizottsági döntést, amelynek szintén döntenie kell arról, felfüggesztik-e Kovács mentelmi jogát vagy megtagadják azt.

A gyanú szerint Kovács Béla 2012–2013-ban gyakornoki szerződést kötött négy magánszeméllyel. A Legfőbb Ügyészség tájékoztatása szerint a megállapodások alapján ezek a személyek Brüsszelben négy és hat hónapos szakmai gyakorlatot teljesítettek,

valójában azonban nem jártak ott és semmilyen munkát nem végeztek. Mindezzel a képviselő jogtalan anyagi előnyt biztosított az álgyakornokoknak.

Csakhogy a jobbikos képviselő mentelmi jogát egy másik ügyben már felfüggesztette az Európai Parlament, mivel az Európai Unió egyes intézményei elleni kémkedéssel gyanúsították meg a hatóságok; ez az eljárás folyamatban van. Az Alkotmányvédelmi Hivatal 2014 áprilisában tett feljelentést Kovács Béla ellen, miután a politikus egy jelenleg is aktív, egykori KGB-ügynökkel kapcsolatos nyomozás során a titkosszolgálat látókörébe került - emlékeztet a lap.

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Deutsch: a Bizottság új elnöke tegyen meg mindent a bevándorlás megállításáért

Deutsch: a Bizottság új elnöke tegyen meg mindent a bevándorlás megállításáért

Az Európai Unió külső határainak megvédésével a bevándorlást meg kell állítani, az uniós szerződésekben rögzített módon a nemzeti identitást tiszteletben kell tartani, és a közép-európai országok uniós támogatási forrásainak mértékét fenn kell tartani – jelentette ki Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén kedden.

Teljes selejtezős siker női tőrben

Teljes selejtezős siker női tőrben

Mind a négy magyar női tőröző sikerrel vette a selejtezőt kedden a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon.

Hatályba lépett a magyarokat is sújtó ukrán nyelvtörvény

Kedden lépett hatályba az ukrán nyelvtörvény, amely igen sok bírálatot kapott nemcsak a kisebbségek részéről, de Ukrajna szomszédaitól is.

Kirúgtak egy keresztény orvost, mert egy szakállas férfit nem szólított hölgyemnek

Kirúgtak egy keresztény orvost, mert egy szakállas férfit nem szólított hölgyemnek

A keresztény férfi szerint a nemet a biológia és a genetika határozza meg.

This is the reason why the Brusselite bureaucrats will never understand the success of Orbán

This is the reason why the Brusselite bureaucrats will never understand the success of Orbán

The bureaucrats in Brussels believe that by branding Viktor Orbán a „far right” leader, they can discredit him. Here is the reason why this strategy will always be destined to fail.

A migránsok drogelosztó központként használtak egy olasz templomot

Öt afrikai migráns egy római templomot változtatott drogelosztó központtá.

Szijjártó: a magyar-ukrán kapcsolatok javulásában vagyunk érdekeltek

Abban vagyunk érdekeltek, hogy Magyarország és Ukrajna kapcsolatai a jövőben jelentősen javuljanak, és olyan együttműködés jöjjön létre, amely jó Ukrajnának, jó Magyarországnak és jó a kárpátaljai magyarságnak – jelentette ki Szijjártó Péter.

Kordonok közé szorítva

Kordonok közé szorítva

Az idén megint volt Pride, vagyis „a meleg büszkeség napja”, sőt egy egész pride-hónap, ami a köztereinket minden eddiginél jobban elfoglalta, és naponta tolta arcunkba a homoszexuális propagandát és jelképeket. És miközben július 6-án a felvonulók szabadon parádéztak, az ezzel szemben ellenvéleményt kifejezni kívánókat kordonok közé zárták. Mi pedig csak nézünk ki a fejünkből, és nem értjük: hogyan jutottunk idáig?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére