Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

György István: megkezdték a munkát a Magyar Honvédség oltóbuszai

888.hu / MTI

2021.03.27. 13:00

Megkezdték a munkát – egyelőre tesztüzemben – a Magyar Honvédség oltóbuszai – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára az országos oltási munkacsoport vezetőjeként szombaton a közmédiának.

György István a Nógrád megyei Nőtincsen, a Magyar Honvédség oltóbuszánál nyilatkozva kiemelte, már az 1 millió 880 ezret is meghaladta azok száma, akik megkapták az első oltásukat, és már több mint 660 ezren vannak azok, akik a második oltáson is túl vannak.
Hozzátette, bár Magyarországon van elegendő oltópont és szakember is, de Nyugat-Európából csak „csöpögtetve” érkeznek az oltóanyagok, ezért oltásból kevesebb áll rendelkezésre.

„Ezért van komoly jelentősége annak, hogy mind Oroszországból, mind Kínából sikerült oltóanyagot szerezni”

- mondta, hozzátéve: ahhoz, hogy még jobban fel tudják gyorsítani az oltást, igénybe veszik a Magyar Honvédség öt oltóbuszát is.
Kifejtette, a honvédség egy-egy oltóbuszán tízfőnyi személyzet – oltóorvossal, adminisztrátorokkal – segíti az oltakozókat; a buszok az egész országban feladatot látnak majd el, most azonban négy napig Nőtincsen és a környező településeken oltanak majd.

György István azt kérte, mindenki regisztráljon az oltásra, hiszen a vakcina jelenti az egyetlen „fegyvert” a járvány ellen.
A közmédiának nyilatkozott Meglécz Katalin, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának orvos ezredese is, aki a buszokról azt közölte, hogy a felszereltségük megegyezik egy oltópontéval; a regisztráció és az oltás utáni megfigyelés sátrakban történik, míg a vakcinát a buszon kapják meg az emberek.
A buszokon naponta akár 150 főt is beolthatnak, de a pontos kapacitásukat a tesztüzem végén határozzák majd meg – tette hozzá Meglécz Katalin.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Tizenöt éve kilőtték a szemét, és a gumilövedék az életét is tönkretette

Tizenöt éve kilőtték a szemét, és a gumilövedék az életét is tönkretette

Nagy Lászlót 2006 előtt sem hordozta a tenyerén a Jóisten. Élt, ahogy tudott, inkább küszködve, mint könnyedén, laza csuklóval hegedülve. Nem titkolja, de nem is veri a mellét azért, mert csak egyszerű „melósok” voltak a szülei. Ő is az, szobafestőként keresi a kenyerét. Tizenöt éve végképp megváltozott az élete, amikor október 23-án kilőtték az egyik szemét. Nem is padlóra, inkább az alá került, a lehető legmélyebbre – 35 évesen. Kikészült testileg, lelkileg, anyagilag.

Kitiltották a BLM- és az LMBTQ-szimbólumokat egy iskolából, kitört a botrány

Kitiltották a BLM- és az LMBTQ-szimbólumokat egy iskolából, kitört a botrány

Egy tanárnő eltávolította az amerikai zászlót az osztályterméből, mondán, az „erőszakot, fenyegetést és intoleranciát” jelent. Az oktató így kívánt tiltakozni a politikai szimbólumokat kitiltó döntés ellen.

Így vélekedik Ferenc pápa a családról

A család az apa, anya, gyerek, és pont.

Joe Biden egy év alatt 95 ezer migráns letelepítését tervezi az Egyesült Államokban

Korábban állampolgárságot is ígért azoknak, akik Amerika felé veszik az irányt.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére