Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Garázdasággal és rongálással gyanúsítják Soros tüntetõit

Pörge Béla

2017.04.11. 18:28

Garázdasággal és rongálással gyanúsítja az ügyészség a Sándor-palotát festékkel dobálókat - közölte a Fõvárosi Fõügyészség kedden az MTI-vel.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy Soros tüntetői rendőröket vernek, buziznak. Legutóbb a Sándor-palotát rongálták meg, ami a Budai Vár egyik impozáns épülete.

A Fővárosi Főügyészség közleményében emlékeztettek, hogy hétfőn a Sándor-palota elé szervezett tüntetés alatt - az épületet körbevevő kordonon, illetve rendőri sorfalon keresztül - festékkel teli flakonokat dobálták az épületet, amit el is találtak, és a  kifröccsenő festékből a rendezvényt biztosító rendőrök testére és ruházatára is került.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség az ügyben két személyt hallgat ki gyanúsítottként, és gyorsított eljárásban történő bíróság elé állításukat tervezi.

Az ügyészség csoportosan és nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettének, valamint műemlék megrongálásával elkövetett rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a két gyanúsítottat, és egy társukat még keresik.

Az ügy egyik gyanúsítottja a bűncselekményt próbára bocsátás próbaideje alatt, illetve más folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el.

Előzetes letartóztatásukra a Budapesti Nyomozó Ügyészség nem tesz indítványt – tették hozzá.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére