Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Fenyő-gyilkosság: Gy. Tamás megbízásából ölhették meg a vállalkozót

Horváth József György

2019.06.28. 17:10

A rendőrség lezárta a Fenyő-gyilkosság ügyének vizsgálatát – jelentették be pénteken a rendőrség honlapján. A megalapozott gyanú szerint Gy. Tamás megbízásából P. Tamás szervezte meg, illetve adott utasítást Fenyő János megölésére, amelyet Jozef R. hajtott végre – írták.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleménye szerint egy csaknem 22 évig tartó eljárás fejeződött be.

A 2017-ben újraindított nyomozás során a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kutatásokat és lefoglalásokat hajtott végre Magyarországon és Németországban, számos szakértői véleményt szerzett be, 75 embert hallgatott ki tanúként – ismertették.

Az NNI csütörtökön megküldte a Fővárosi Főügyészségnek a Fenyő János sérelmére elkövetett emberölés felbujtóira vonatkozó nyomozás iratait – közölték. Felidézték: a Budapesten, a II. kerületi Margit utca 4. szám előtt gépkocsijával forgalmi okok miatt várakozó Fenyő Jánost 1998. február 11-én 17 óra 50 perc körül géppisztolyból leadott több lövéssel megölték.

Az ismeretlen tettes ellen folyó nyomozás 2010-ben vett fordulatot, amikor sikerült az elkövető által hátrahagyott ruházatból nyert DNS alapján Jozef R. szlovák állampolgárt azonosítani, majd a Magyarország által kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján elfogni. A férfit a Fenyő-gyilkosság, valamint az Aranykéz utcai robbantás elkövetőjeként életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a bíróság. A Fenyő-gyilkosság háttere – így a felbujtó személye – akkor még ismeretlen maradt.

A nyomozás 2017-ben új bizonyítékok alapján vett újabb irányt. Az eljárás során a nyomozók azonosították a bűncselekmény többi elkövetőjét – közölték.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) 2018 áprilisában tette közzé, hogy 2017. október 31. óta ismét nyomoznak a Fenyő János ellen 1998. február 11-én előre kitervelten elkövetett emberölés ügyében. Egy héttel később azt közölték, hogy az ügyben Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnököt és médiavállalkozót az NNI munkatársai Budapesten elfogták, majd előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.

Az NNI az ugyanebben az ügyben 2018. március 22-én gyanúsítottként kihallgatott Portik Tamást is emberölésre felbujtással gyanúsította.

Gyárfás Tamás – aki ellen felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés gyanúja miatt folyt nyomozás – tagadta a terhére rótt bűncselekményt.

A négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő János médiavállalkozó sérelmére elkövetett gyilkosság ügyében Jozef Rohácot tettesként életfogytiglanra ítélték, azzal, hogy leghamarabb 30 év múlva vizsgálható a 62 éves férfi feltételes szabadlábra bocsátásának lehetősége. Az Aranykéz utcai robbantás és a Prisztás-gyilkosság ügyében felbujtóként súlyos büntetést kapott Portik Tamás, az 51 éves férfinek még legalább 10 év van hátra jogerős szabadságvesztéséből.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére