Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A jobbikos képviselõ egy jó nagyot zsidózott

Tóth Dalma

2017.11.14. 13:58

Azóta már meggondolta magát.

Apáti István a Szent Korona Rádió Sin City című műsorában a zsidók gazdasági és politikai befolyása miatt aggódott még 2011-ben – szúrta ki a Mandiner. Azóta eltelt néhány év, meggondolta magát, és a néppártosodó Jobbik szószolója lett, azért jelenleg inkább már „csak” a megosztottság miatt aggódik.

Mint nemzeti radikális párt képviselője kötelességemnek érzem elmondani, hogy nyilván a zsidó gazdasági és politikai befolyás azért juthatott idáig, mert húsz éven keresztül a Jobbikot leszámítva az összes politikai párt meg az összes kormány ehhez asszisztált” 

– kezdte fejtegetését Apáti István a zsidókról.

Majd így folytatta:

az izraeliek, az izraeli érdekkörök teljesen szabadon garázdálkodhattak, mint Magyarország gyakorlatilag szabad prédává vált, most már nemcsak gazdasági, politikai, társadalmi, hanem igazságszolgáltatási szempontból is. Egyetlen olyan ország sincs a világon, ahol ezt megengedhetnék maguknak, de hát egyszer csak eljön az igazság pillanata, csak felébred az oroszlán, és csak megkapja az a politikai párt a lehetőséget, amely villámgyorsan rendet tenne e téren is, hiszen mi sem a zsebükben, sem a markukban nem voltunk, nem vagyunk és nem is leszünk”.

Idén viszont már másképp látja a helyzetet, már csak a megosztottság miatt aggódik.

„Minden magyart képviselünk. Abból a megosztottságból, amit az elmúlt közel három évtized előidézett Magyarországon, elég volt” – mondta sajtótájékoztatóján Apáti. Egy fél mondatban azért odabiggyesztette, hogy Magyarország korábban „külföldi helytartóknak volt kiszolgáltatva”.

Ahogy másik szél fúj a Jobbiknál, úgy változik Apáti véleménye.

Az identitásválságban lévő ellenzéki párt odáig jutott, hogy már az sem érdekli őket, ki a konzervatív és ki a liberális, csak mindenki szavazzon rájuk. Vona Gábor nemrégiben a baloldali szavazók voksaiért könyörgött, Dúró Dóra pedig arról beszélt októberben, hogy örülnének a homoszexuálisok szavazatinak.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére