Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A DK a darkweben szerzett pénzből finanszírozhatja magát

888.hu - MTI

2020.10.25. 10:30

Helyreigazítás: A 2020. október 25. napján közzétett „A DK a darkweben szerzett pénzből finanszírozhatja magát.” című cikkünkben valótlanul híreszteltük, hogy Niedermüller Péter polgármesterrel megbeszélések voltak abban az önkormányzati hivatali helyiségben, ahol a nyomozók egy számítógép-hálózatot foglaltak le.

Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő szerint Borka-Szász Tamás, a Demokratikus Koalíció (DK) VII. kerületi politikusa úgy állíthatott elő kriptovalutát hivatali helyiségében, hogy azt később pártja számára használhatta fel, és így pártfinanszírozási célt szolgált tevékenységével.

A kormánypárti politikus a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában arról beszélt: a VII. kerületi áramlopás súlyos ügy, ami komoly és megalapozott vizsgálatot igényel.

Az erzsébetvárosi önkormányzatnál a nyomozók egy számítógép-hálózatot foglaltak le, a gyanú szerint ennek erőforrásait bocsátották áruba az interneten. Fizetségként olyan virtuális valutát kaphattak, amit bűnözők is használnak illegális tevékenységük finanszírozására.

Bajkai István az mondta:

a darkweb a sötét bűnözők világa, ezen a platformon cserél gazdát pénz, fegyver, információ és adat is.

Úgy fogalmazott: egy ilyen szervert nem lehet nem észrevenni, főleg egy olyan helyiségben, ahol rendszeresek voltak a megbeszélések, többek közt Niedermüller Péter DK-s polgármesterrel, Oláh Lajossal, a párt országgyűlési képviselőjével is. Ez egy hangos gép, nagy hőtermeléssel jár és nem hasonlít más számítógéphez – tette hozzá.

Bajkai István kiemelte:

Niedermüller Péter az eset napvilágra kerülése után nem volt hajlandó a kamerák elé állni,

csak egy bejegyzésben fejtette ki a véleményét. Ez egyrészt arra utal, hogy van mit meggondolnia, pontosan fogalmazni, másrészt a nyilatkozat

nem is a bűncselekményt ítéli el, hanem arról szól, hogy Borka-Szász Tamás kellemetlen helyzetbe hozta pártját

- mondta.

Kitért arra is, hogy korábban volt már egy tűzeset, ahol a DK frakció irodája feletti kapcsolószekrény gyulladt ki, akkor azt állapította meg a vizsgálat, hogy túlterhelés történt, de az okát nem tudták feltárni. Az áramlopási ügy felettébb gyanússá teszi azt a helyzetet is – hangsúlyozta Bajkai István.

Egy bitcoin bánya működtetése nagy energiaigénnyel jár, és

a kapcsolószekrény túlterhelése miatt joggal vélhetjük úgy, hogy bitcoin bánya működött az irodában

- mondta.

Közölte: meggyőződése, hogy a szervert régóta működtetik, és folyamatosan használták az önkormányzat energiarendszerét, erőforrásait annak érdekében, hogy a DK-nak „pénzt gyártsanak”.

Valószínűleg önkormányzati beszerzés mögé elrejtették a videókártyák, a szerver beszerzését, az áram is ingyen volt, tehát nulla forint befektetéssel állítottak elő millió forintokat

- vélekedett Bajkai István.

Mivel egy ilyen bitcoin bánya az energiaigény mellett rendkívüli felügyeletet is igényel – biztosítékrendszer, hűtés, állandó felügyelet – ami nem volt,

nem csak loptak az önkormányzatnál, hanem veszélynek tették ki a dolgozók és ügyfeleik életét is

- jegyezte meg.

A műsorban Bajkai István elítélte azt, hogy a Facebook az október 23-i antikommunista felkelésről szóló Avanti ragazzi di Buda című olasz dal magyar fordítását közösségi alapelveivel összeférhetetlennek tartja, és közzétevőire egynapos tiltást vezet be. Úgy fogalmazott:

a Facebook pártszerűen működő intézménnyé vált, balliberális eszméket szolgál ki, és politikai harcot folytat a polgári eszmékkel szemben.
Az üggyel kapcsolatban közösségi oldalán is posztolt:

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére