Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Nem hibázott a Honvéd, a kiesés szélén az MTK

Pörge Béla

2017.05.13. 19:56

Az NB I 31. fordulójának eredményei.

Nem hozott gólt a Fradi és a Debrecen összecsapása, a 0—0 igazságosnak mondható. Bár mindkét csapatnak voltak helyzetei, a végén inkább a Fradi uralta a játékot, az első félidő viszont a Debrecené volt.

A Vasas nem tudta kihasználni az FTC botlását, bár kétszer is vezetett az angyalföldi gárda Sopronban a Haladás ellen, de a Hali kétszer egyenlített, a 2—2 pedig azt jelenti, hogy maradt az egy pont különbség a Fradi javára a dobogó alsó fokán.

A Diósgyőr negyedóra alatt hatalmas bajba került, gyorsan elment két góllal a Mezőkövesd. Ezt követően végig támadt a DVTK, az egyenlítés össze is jött nekik, a győzelem nem, 2—2 a vége.

A Honvéd nehezen bírt az MTK-val, a 64. percben szereztek vezetést, de az MTK azonnal egyenlített. A végén aztán csak összejött a kispesti siker, 2—1-re nyert az éllovas.

A Paks 3—0-ra verte a tét nélküli Gyirmótot.

20:30-tól Újpest-Videoton, mindkét csapat számára fontos a pont, így izgalmas meccs várható.

Jelenleg a Honvéd három ponttal vezet, de a Vidi még játszik este. A kiesés elleni harc ismét nagyon szoros. Az MTK-nak 35 pontja van, és nekik van a legkevesebb győzelmük, a következő fordulóban a Diósgyőrt fogadják. A DVTK-nak és a Mezőkövesdnek 36 pontja van, a 38 pontos Debrecen sem lehet teljesen nyugodt, továbbá a 39 pontos Újpestnek sem ártana a pontszerzés.

UPDATE: A Videoton simán, 3—0-ra verte az Újpestet, így továbbra is nyitott minden kérdés.

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Trump ismét szigorított a bevándorlási szabályokon

Trump ismét szigorított a bevándorlási szabályokon

Az amerikai kormány engedélyezni fogja az illegálisan az Egyesült Államokba érkezett migráns gyermekek korlátlan ideig tartó fogva tartását – jelentette be még szerdán a belbiztonsági minisztérium Washingtonban.

Újabb jobbikos alapszervezet oszlatja fel magát

Kilép a Jobbikból a párt hajdúszoboszlói alapszervezete, így megszűnik a Jobbik helyi képviselete is az észak-alföldi városban.

Péntekig befejeződik az önkormányzati választás értesítőinek postázása

Péntekig befejeződik az október 13-ai önkormányzati és nemzetiségi választásról szóló értesítők postázása.

A légszennyezettség is kapcsolatba hozható a mentális betegségek kialakulásával

A légszennyezettség is kapcsolatba hozható a mentális betegségek kialakulásával

A légszennyezettség nemcsak légúti betegségeket okoz és csökkenti a várható élettartamot, de egy új tanulmány szerint mentális betegségek, köztük a depresszió és skizofrénia kialakulásával is kapcsolatba hozható. A tanulmány bírálói szerint azonban a megállapítások igazolására további kutatásokra van szükség.

Megdöbbentő számok: a német lakosság negyede migrációs háttérrel rendelkezik

Meghaladta a 25 százalékot az úgynevezett migrációs hátterű lakosság aránya Németországban tavaly a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) szerdai adatai szerint.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére