Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Kezdőrúgás

Horváth K. József

2021.07.31. 16:00

Ha nem volna ilyen forróság, a következő történet akkor is megmelengetné az emberek szívét.

A Fradi számára délután kezdődik a bajnokság a Grupama Arénában. A mérkőzés főszereplője – a két csapaton kívül – ma különösen az emberség lesz. A találkozó második félidejének kezdetén ugyanis Csipai Dániel, a Békésszentandrási Gondozási Központ dolgozója fogja elvégezni, olvastuk a newjsag.hu-n.

Dániel a 80 éves korára a látást elvesztő Imre bácsinak olvasott föl, hetente két alkalommal egy-egy órát. A pandémia azonban közbeszólt. Hosszú kihagyás után csak akkor találkozhattak, amikor már mindkettőjük megkapták az oltás. Ekkor Dániel a saját szabadidejében – szombat, vasárnap – látogatta meg Imre bácsit, s olvasott fel neki. Imre bácsi nagyon várja ezeket az alkalmakat. Mint mondta, nagy szüksége van rájuk, mert amellett, hogy folyamatosan hallgatja a híreket, kell, hogy valamin tornázzon az agya.

Dániel számára ez nem munka, szívesen viszi a falu híreit, s jól esik neki is elbeszélgetni a felolvasás előtt vagy után.

A mind szorosabbá váló kapcsolatot csak erősítette, hogy mindketten Fradi szurkolók. Az elmúlt 6-7 évben Dániel szinte családtaggá vált. Szalai Brigitta, aki nagynénje özvegyen maradt férjét ápolja, mind többször gondolt arra, hogyan lehetne egy szívhez szóló meglepetést okozni a fiatalembernek.

Ekkor jött a kezdőrúgás gondolata. A Fradi nem támasztott semmiféle akadályt, azonban ennek díja van, ami nem kevés. Brigitta asszony ezt nem tudta vállalni, ám amikor a Fradi tudomására hozta, hogy milyen ajándékot képezne a lehetőség és kinek szánta, a klub erre a levélre is válaszolt. Elmondták, hogy meghatódva olvasták a levelet, s az ügy ismeretében eltekintenek a kezdőrúgás anyagi vonzatától és várják a szentandrási drukkert.

A mai meccs második félidejét tehát a tervek szerint Csipai Dániel kezdőrúgása vezeti majd be. Ha látjuk a 17.45 kor kezdődő tévéközvetítésben a fiatalembert, akkor gondoljunk arra a családivá nemesedő kapcsolatra, ami a sport, a labdarúgás, ezen belül a Ferencváros szeretete nélkül talán soha nem jött volna létre.

A sport nem csupán néhány ember kapcsolatát képes szorosabbra fonni. Az Európa bajnokság vagy az olimpia példája mutatja, hogy egy egész nemzet közösségi érzését képes hevíteni, nemzeti öntudatát erősíteni.

Bizonyos, hogy sok Imre bácsi és Csipai Dániel él még az országban, s az ilyen és hasonló emberi kapcsolatok létrejövetelének a sport csak kovásza lehet.

Aki a sport fejlődését támogatja, az az emberi kapcsolatok, a nemzet erősödését segíti.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Rossi: nem akarok mindenáron kapitány lenni

Rossi: nem akarok mindenáron kapitány lenni

Legutóbb 1986-ban szerepelt a magyar labdarúgó-válogatott világbajnokságon. Azóta csak távoli szemlélői vagyunk a vb-nek, és az Anglia és Albánia elleni vesztes mérkőzés után szinte semmi esélyünk sem maradt a kijutásra. A felelősséget többen Marco Rossi szövetségi kapitány nyakába varrnák, mintha az ő bűne lenne az angolok és az albánok elleni vereség.

A Zöldeken és a liberális FDP-n múlik, hogy ki lesz a kancellár Németországban

A Zöldeken és a liberális FDP-n múlik, hogy ki lesz a kancellár Németországban

Tegnap zajlottak a németországi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választások. Hajszál híján, de a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kapta a legtöbb szavazatot a hétfőn kora reggel közölt hivatalos előzetes végeredmény szerint. Németországra most hosszú koalíciós tárgyalások várnak. A 888.hu érdeklődésére Szikra Levente, az Alapjogokért Központ elemzője elmondta, hogy végül Olaf Scholz (SPD) vagy Armin Laschet (CDU/CSU) lesz a kancellár, amit a két kisebb párt, azaz a Zöldek és a liberális FDP fog eldönteni.

Állítólagos emberrablókat akasztottak fel egy darura a tálibok

Állítólagos emberrablókat akasztottak fel egy darura a tálibok

A tálibok a nyugat-afganisztáni Herat városában megöltek négy állítólagos emberrablót, majd felakasztották a holttestüket.

Egyelőre csak fenyegetőznek, később majd lövetnek is

Gyurcsány Ferenc a rendfenntartó szerepében tetszelgett a hétvégén.

Lapít az Európai Bizottság, ha a baloldal jogállamiság-ellenességéről van szó

Lapít az Európai Bizottság, ha a baloldal jogállamiság-ellenességéről van szó

Megkérdeztük a tekintélyes Európai Bizottságot a hazai baloldal jogállamiság-ellenes kijelentéseiről. Eláruljuk: a homokba dugták a fejüket.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére