Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Díszpolgárrá avatnák Simonyifalván a Puskás-díjas Zsóri Dánielt

Horváth József György

2019.09.24. 18:21

Az Arad megyei Simonyifalván díszpolgári címet készülnek adományozni Zsóri Dánielnek, a MOL Fehérvár FC labdarúgójának, aki hétfőn este, a nemzetközi szövetség (FIFA) milánói gáláján átvehette az év legszebb góljáért járó Puskás-díjat – közölte kedden a Maszol.ro portál.

Zsóri Dániel ugyan Nagyváradon született, más kötődése nincsen a partiumi városhoz. Az Arad és Bihar megye határán fekvő Simonyifalván nőtt fel, szülei ma is ott élnek. A falu közigazgatásilag Tőzmiske (Misca) községhez tartozik. Haász Tibor, Tőzmiske polgármestere a honlapnak elmondta: várják haza a fiatal futballistát, akit méltóképpen szeretnének fogadni, és díszpolgári címet szeretnének adni neki. Az elöljáró szerint a falubeliek egy emberként szurkolnak Zsórinak, hogy épüljön fel a mostani könnyebb sérüléséből, váljon alapemberré a Fehérvár első csapatában, és meg se álljon a válogatottságig.

Zsóri Szilárd, Dániel édesapja a portálnak elmondta, maga is futballozott a helyi csapatban, 15 éve hagyta abba.

Dani pici korától mindig rúgta a labdát. Negyedik osztály végén megkérdeztük tőle, hogy lenne-e kedve Békéscsabán focizni és tanulni. Egy hét gondolkodási időt kért, és a végén, ha nem is túl lelkesen, azt mondta, hogy megpróbálja„

- idézték a büszke édesapát.

Zsóri Szilárd megemlítette, próbálkoztak Aradon is, de – ahogy fogalmazott – végül jó döntésnek bizonyult, hogy a falujuktól mintegy hetven kilométerre fekvő Békéscsabára vitték focizni a fiút. Szomorúan tette hozzá: mostanában már évente csak egyszer-kétszer találkoznak vele. Amíg Debrecenben focizott el-elmentek megnézni, de Székesfehérvárra már sokkal nehezebb eljutni.

Zsóri Szilárd azt is elmondta, a házukban van egy polc, amolyan dicsőségsarok, ott őrzik a Dani által szerzett érmeket, kupákat, kitüntetéseket. Hozzátette: a Puskás-díj is odakerül.

A román sajtó is tág teret szentelt Zsóri Dániel Puskás-díjának. A hírügynökségek és a lapok is megemlítették, hogy a fiatal labdarúgó Romániában született, és helyenként románnak is nevezték.

A román sajtó szerint egy román focista nyerte az idei Puskás-díjat

Azt már eddig is tudtuk, hogy a románok valamit nagyon kompenzálni akarnak, a történelmük és a jelenük is elsősorban a kisebbségi komplexusuk megéléséről szól, a legújabb akciójuk azonban még a tapasztalt románismerőket is meglephette. Történt ugyanis, hogy a román sajtó úgy interpretálta a tegnap esti FIFA-gálát, hogy az év legszebb góljáért járó Puskás-díjat egy román [...]

A FIFA-gála után, Zsóri Dániel keddi hazaérkezését követően úgy fogalmazott: nehezebb volt kiállnia a színpadra beszélni, mint berúgni azt a gólt, amelyért hétfőn megkapta a Puskás-díjat.

Jöttek sorra a sztárok, de én már azt vártam, hogy vége legyen, hazamenjek edzeni, meccset játszani, gólokat szerezni„

- mondta sajtótájékoztatóján a MOL Fehérvár FC futballistája, aki elárulta, elsőként a szüleit hívta fel, a megkapott ereklyével pedig együtt aludt.

Zsóri kifejtette, ez az elismerés nemcsak neki, hanem az egész országnak elismerés, majd hozzátette: de mit sem ér, ha innentől nem dolgozna keményen.

Azt megígérhetem, hogy mindent megteszek a sikeres pályafutásért”

- jelentette ki a 18 éves játékos, aki két hete sérüléssel küzd, de várhatóan szerdán, a csapattól külön elkezdhet tréningezni.

Az erdélyi Simonyifalváról származó Zsóri hangsúlyozta: ő magyarnak tartja magát, nem is nagyon beszél románul, így nem is kérdés, hogy adott esetben a magyar címeres mezt választaná.

„Remélem, olyan jó ütemérzékkel rendelkezik majd a pályán, amilyen jó ütemérzékkel mi leigazoltuk” – mondta Kovács Zoltán, a MOL Fehérvár sportigazgatója. „Fontos, hogy félretegye ezt a díjat és csak a futballra koncentráljon, nekünk pedig az a dolgunk, hogy minden segítséget megadjunk neki a tehetsége kibontakoztatásához”.

A székesfehérvári sportvezető gratulált a Debrecennek és különösen vezetőedzőjének, Herczeg Andrásnak a Puskás-díjat eredményező találat kapcsán.

Szöllősi György, a Puskás-ügyek nagykövete szerint a Puskás-díj hazatért, ami jelképes a tizedik évfordulón.

Zsóri lőtte a világ legszebb gólját, ez őt, a helyzetfelismerését és megoldását dicséri„

- mondta a Nemzeti Sport főszerkesztője.

Zsóri Dániel február 16-án, a Debreceni VSC színeiben a későbbi bajnok Ferencváros elleni hazai NB I-es találkozón a 81. percben csereként állt be élete első felnőtt élvonalbeli mérkőzésére, majd a 93. percben 15 méterről ballal a kapu jobb alsó sarkába ollózott 1-1-es állásnál, győzelemhez segítve ezzel csapatát. Ezért a gólért kapta meg a 2009-ben alapított Puskás-díjat.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére