Aztán persze kijavít, hiszen régebben néha-néha hazavitt egy-egy termetesebb halat a nagyapjának. Mostanában azonban még arra sincs nagyon ideje, hogy legalább ránézzen a pecabotra. Elvégre a nyáron apa lett, kislánya érkezése mindent felülírt. Pedig Laci számára a horgászat szent dolog, amint lesz újra egy kis szabadideje, újra kiül a vízpartra.

„Úgy nyolc-tízéves lehettem, amikor a Kis-Dunában, Dömsödnél először próbáltam halat fogni.” – elevenítette fel a kezdeteket a 888.hu számára Cseh Laci.
„Megtetszett, ahogy a többiek ott ültek a parton a felszerelésükkel. Aztán az első próbálkozást hosszú szünet követte, de amikor néhány évvel később újrakezdtem, végleg elkapott a gépszíj. Gondolom, mások is így vannak ezzel, mert ahogy hallottam, olvastam, a járványidőszakban közel megduplázódott a horgászok száma, ha jó tudom, kb. 800 ezren több, kevesebb rendszerességgel bottal a kézben ülnek ki a vizek partjára.”

Hobbijának, kedvenc szabadidős elfoglaltságának azonban vajmi kevés köze van ahhoz, hogy korábban profi úszó volt. Azaz valamilyen nyakatekert következtetést le lehet vonni belőle, de ez túlságosan erőltetett volna. Persze, nagy magyarázatra azért nem szorul ez a szenvedély, hiszen száz- és százezrek hódolnak ennek.

„Nagyon jó a természet közvetlen közelségét élvezni, várni a kapást, amely különleges, semmihez sem fogható izgalmat okoz az embernek. A »zsákmány« megszerzése örömet okoz, nekem is, pedig egyáltalán nem szeretem a halat, szóval amint kifogtam, vissza is engedem a fogást. Talán azért, hogy nagyobb legyen és újra a horgomra akadjon. Mondjuk az úszásnak azért annyi köze lehet hozzá, hogy többször is eszembe jutott, hogy ha egyszer megakasztok egy óriási halat, akár be is úszok érte, hogy könnyebben kiemelhessem a partra. Az eddigi legnagyobb fogásom egy 17 kilós ponty volt, amiért azért nem kellett beúsznom, alaposan kifárasztottam és viszonylag simán partra húztam.“

Mindenesetre nem túl olcsó ez a szenvedély. Laci elárulja, hogy régebben szinte évente vett magának egy-egy új, horgászfelszerelését gazdagító eszközt. Pedig egy – nem is a legjobb márkájú bot – 20–30 ezer forintba kerül, és a határ a csillagos ég.

„Most már lehiggadtam, megfontoltabban vásárolok, nem feltétlenül kell egy karbonszálas, kézzel gyártott különleges bot. A régebbiekkel is lehet halat fogni. Fontos, de talán nem a legfontosabb a felszerelés. Számomra inkább a környezet számít, a házunkhoz közelebb eső kisebb-nagyobb tavakat már jól ismerem, de szeretek új helyeket felfedezni, kipróbálni. Ami eddig még kimaradt, az a tengeri horgászat, de az teljesen más műfaj, amit azért szeretnék egyszer megtanulni. A hazai vizekre sem lehet panaszom, a legtöbbször nem térek haza fogás nélkül, ha mást nem, egy-egy keszeget vagy törpeharcsát kiemelek, de ha érintetlen marad a horgom, akkor sem érzem felesleges időpazarlásnak a parton töltött időt. Sajnos, mostanában nem sok időm van a gyerek miatt, de talán ha nagyobb lesz, elviszem magammal, hátha megszereti ő is. A horgászat nem puszta időtöltés, de megtanít a természet szeretetére, arra, hogy mindig rendben és tisztán hagyd ott a vízpartot. Szóval a pecás világ iránt közömbösek is tanulhatnak tőlünk, például türelmet és a környezet aktív védelmét.”