Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A portugálok a három pontjukért jöttek. Vajon meg tudjuk állítani õket?

Horváth József György

2017.09.02. 20:58

A gyõzelemért utazott Budapestre az Európa-bajnok portugál labdarúgó-válogatott, amely vasárnap 20.45-tõl lép pályára a Groupama Arénában a magyarok elleni világbajnoki selejtezõn.

Fernando Santos szövetségi kapitány szombati sajtótájékoztatóján kijelentette, csakis a három pont megszerzését tartja elfogadhatónak tanítványaitól. Elmondta, tisztában vannak azzal, hogy a magyaroknak ez az utolsó lehetőségük továbbjutási álmaik életben tartására, ezért biztos benne, riválisuk mindent megtesz majd a győzelemért. Hozzátette, éppen ezért nem lesz könnyű a vasárnapi találkozó.

Megjegyezte, semmiképpen sem szabad a magyarok andorrai vereségéből kiindulniuk, ott ugyanis kísérleti csapattal állt fel riválisuk. A szakember ugyanígy nem akart foglalkozni a két csapat márciusi, portugáliai összecsapásával, amelyen a magyarok – véleménye szerint – szokatlanul defenzív taktikával játszottak, de emlékeztetett rá, hogy amikor a mérkőzés "már veszni látszott" számukra, a 4-3-3-as felállásban veszélyesebbek voltak.

A szakember kiemelte, ahogy a legtöbb esetben, ezúttal is erősen szeretnének kezdeni, azonban a legfontosabb a győzelem, hogy több gólt lőjenek, mint az ellenfél.

Pepének, a védelem alapemberének kellemes emlékei lehetnek Budapestről, hiszen 2009-ben világbajnoki selejtezőn győztes gólt szerzett: "Természetesen örülnék neki, ha megismétlődne, de a szövetségi kapitány elsősorban azt várja tőlem, hogy a kapunkat őrizzem. Persze, ha egy rögzített helyzetnél előre tudok menni fejelni, és esetleg gólt szerzek, akkor örülni fogok."

A korábbi Real Madrid-futballista megjegyezte, kész tervük van a győzelemre, aminek megvalósításához rendkívül agresszívan kell futballozniuk, mert jól felkészített csapat a magyar.

Nyolc fordulót követően a svájciak százszázalékos mérleggel (21 pont) vezetik a csoportot a portugálok (18) előtt, a harmadik helyen álló magyarok hátránya nyolc pont a kontinensbajnokkal szemben. Amennyiben Dzsudzsák Balázsék pontot veszítenek, biztossá válik, hogy lemaradnak a jövő évi oroszországi vb-ről.

A portugál válogatott várható kezdőcsapata: Rui Patrício – Cédric Soares, Pepe, Bruno Alves, Fábio Coentrao – Gelson Martins, Joao Moutinho, Danilo, Bernardo Silva – André Silva, Cristiano Ronaldo.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Bogdán Ádám és Szalai Attila is bízik a sikeres rajtban

A kapus Bogdán Ádám, illetve a védő Szalai Attila is úgy fogalmazott, már a portugálok elleni nyitómeccsen meg akarják mutatni, mire lesznek képesek a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon.

Molnár Gyula is a DK-ba szökött az MSZP-ből

Molnár Gyula is a DK-ba szökött az MSZP-ből

Molnár Gyula, az MSZP parlamenti képviselője hátat fordított pártjának. Egy mai bejelentés szerint hipp-hopp ő is a DK-hoz igazol. Ugyanabban a budapesti 18-as egyéni választókerületben lesz képviselő-jelölt, ahol 2018-ban a szocik színeiben győzelmet aratott. Azaz várhatóan Budafok-Tétényt, valamint Újbuda egy részét magában foglaló körzetben mérkőzhet meg a fideszes jelölttel, aki 2018-ban Németh Zsolt volt.

A 888 megmondja a tutit: Belgium–Oroszország

A 888 megmondja a tutit: Belgium–Oroszország

Öt évet kellett várni, de végre itt van, ismét labdarúgó Európa-bajnokságot rendeznek az öreg kontinensen. Európa legjobb csapatai – köztük Magyarország is – egy hónapon keresztül mérik össze tudásukat, de a végén csak egy együttes örülhet. A 888.hu is kiveszi a részét a szurkolásból, a torna ideje alatt mindennap egy slágermeccs győztesét tippeljük meg párokba osztva, nem feltétlenül futballszakmai szempontok alapján. A mai menü: Belgium–Oroszország.

Láthatáron a dugódíj!

Láthatáron a dugódíj!

Állandósulni látszik a dugó a fővárosban – legalábbis az elmúlt napok ezt igazolják. A V4NA brüsszeli informátora szerint nem véletlenül.

Dobrev-kampány: ami tőlük jön, az mérgező. Felfordulunk tőle!

Dobrev-kampány: ami tőlük jön, az mérgező. Felfordulunk tőle!

Nem tartozom azon Dobrev-funok közé, akik isszák a DK miniszterelnök-jelölt jelöltjének szavait.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére