Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

„Nem ringathatjuk magunkat továbbra is abba a tévhitbe, hogy a pedofília jelentéktelen dolog”

888.hu - Magyar Nemzet

2021.05.16. 15:30

A Magyar Nemzet interjút készített Don Fortunato di Noto szicíliai plébánossal, aki elsőként vette fel sikeresen a küzdelmet a gyermekpornográfia ellen.

Don Fortunato di Noto elmesélte, hogy amikor fiatal papként egy dél-olaszországi plébániára került, már akkor találkozott nemi erőszakot elszenvedett gyermekekkel.

Aztán a kilencvenes évek elején, az internet megjelenésével tudatosult bennem először a világhálón terjedő pornográf felvételek súlya.”

– mondta el a Magyar Nemzetnek.

Hozzátette, hogy ekkor még nem hittek neki, ráadásul Olaszországban ekkor még nem is létezett erre vonatkozó jogrendszer sem. Először 1997-ben ítélt el a bíróság olyan elkövetőt, akit ő jelentett fel.

Elmondta, hogy

az olasz parlament 1998-ban egyhangúlag fogadta el az általa felterjesztett és a máig az ő nevét viselő törvényjavaslatot a pedofília és a gyermekpornográfia büntetésére.

Hozzátette, hogy nemcsak Európában, hanem a világban is ez volt az első törvény, amely úgy fogalmazta meg a kiskorúakon elkövetett erőszakos cselekedeteket és az őket ábrázoló pornográf felvételeket, mint „az új rabszolgaság egyik fajtáját”.

A szicíliai plébánosnak az elmúlt évtizedekben nemcsak az olasz politika figyelmét sikerült ráirányítanunk a problémára, de az Európai Parlamentben is több alkalommal volt lehetősége szemléltetni a drámai jelenséget.

Közölte, hogy Olaszországban 1995 óta működik egy, a világhálót ellenőrző rendőrségi ágazat (polizia postale), amely elmondása alapján

a mai napig rendkívüli hatékonysággal működik, valamint a kerületi ügyészségek is dolgoznak az ilyen ügyeken.”

Továbbá 2012-ben további protokollok szabályozták és szigorították az effajta bűncselekmények szankcióit.

Az interjúból kiderül, hogy az általa alapított Mater onlus nevű civil szervezet

csak a tavalyi évben 14 521 gyermekpornográf tartalmú linket tárt fel.

A 2003 és 2020 közötti időszakban pedig 189 252 internetes oldalt. A 2020-as év folyamán 3,7 millió fotót és 2 millió 32 ezer videót jelentettünk a hatóságoknál.

Elmondta, hogy az elmúlt években magyar bejegyzésű internetes portálokkal is találkoztak, de mivel a szervezetüknek nincs közvetlen megállapodása a magyar hatóságokkal, így kizárólag az olasz rendőrségnek jelezték az esetet.

Amennyiben azonban igény lenne erre, akkor készséggel együttműködünk az erre kijelölt magyar szervekkel is.”

– tette hozzá Don Fortunato di Noto.

Közölte, hogy a 2019-ben közzétett hivatalos közlemény szerint Európában 18-19 millió gyermek szenvedett el nemi erőszakot. Ez egyúttal legalább 19 millió elkövetőt is jelent.

Nem ringathatjuk magunkat továbbra is abba a tévhitbe, hogy a pedofília jelentéktelen dolog.”

– jelentette ki.

A teljes beszélgetést ITT lehet megtekinteni.

Borítókép: YouTube

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére