Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Eltávolítják Roosevelt szobrát, mert a „rasszizmus és a gyarmatosítás” szimbóluma

888.hu

2022.01.21. 09:20

Szintet lépett a cancel culture.

 

A New York-i Természettudományi Múzeum előtt álló, 1940-ben leleplezett szobor, az Egyesült Államok 26. elnökét lovon ülve,

egyik oldalán őslakos indiánnal, másikon fekete rabszolgával ábrázolja,

a tervek szerint a héten teljesen eltüntetik a helyéről. A bontási költségek a bizottság szóvivője szerint összesen mintegy kétmillió dollárra rúgnak.

A bizottság tavaly júniusban egyhangúlag döntött a szobor eltávolításáról, novemberben pedig bejelentették, hogy a szobrot az észak-dakotai Medorába helyezik át, ahol a nemrég átadott, Rooseveltről elnevezett könyvtár épülete előtt állítják össze újra.

A döntést évtizedek óta húzódó vita előzi meg: aktivisták a hetvenes évek óta támadják az emlékművet, amelyet többször vörös festékkel is leöntöttek.
A szobor eltávolítását 2020-ban kezdeményezte a múzeum, amelynek igazgatója, Ellen V. Futter, a lapnak adott interjújában kifejtette, hogy egyetért az eltávolítással. A múzeumi könyvtár vezetősége egyenesen „problematikus kompozíciónak” nevezte az emlékművet.

A városban nem ez az első ilyen döntés:

novemberben az Egyesült Államok harmadik elnöke, Thomas Jefferson szobrát távolították el a New York-i városházából,

arra hivatkozva, hogy a valahai elnök rabszolgatartó volt. Jefferson élettársa egyébként az egyik rabszolgája, Sally Hemings volt, aki hat gyermeket is szült Jeffersontól.

Az Egyesült Államokban az elmúlt két évben egymás után távolították el politikusok, katonai vezetők, vagy más, valahai ismert közéleti személyiségek szobrait, mert rasszistáknak ítélték őket. Tavaly októberben például Virginia állam fővárosában, Richmondban távolították el Robert E. Lee tábornok, az amerikai polgárháborúban (1861-1865) a déli csapatok főparancsnoka óriás lovasszobrát, amelynek végleges lebontását Ralph Northam, Virginia állam demokrata párti kormányzója rendelte el.

Sokan sértőnek tartották a déli rabszolgatartó Konföderáció tábornokának emléket állító szobrot és annak elhelyezését a richmondi Emlékmű Sugárúton, annak ellenére, hogy Robert E. Lee tábornok maga nem támogatta a rabszolgatartás intézményét. Mások viszont úgy vélték, hogy a szobor eltávolítása a történelem eltörlésével lenne egyenlő.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Zelenszkij szerint eltörték az orosz hadsereg gerincét

Zelenszkij szerint eltörték az orosz hadsereg gerincét

Az ukrán elnök szerint a kulcsfontosságú kikötőváros, Mariupol eleste ellenére az ukrán hadsereg komoly károkat okozott az orosz haderőnek.

Orosz kézen Mariupol, kitiltották Bident, Szerbiában tárgyalt Orbán Viktor

Orosz kézen Mariupol, kitiltották Bident, Szerbiában tárgyalt Orbán Viktor

Hosszú harc után orosz kézre került Mariupol. Kitiltották Oroszországból Bident, Blinkent és közel ezer más amerikait.

Az oroszok kitiltották Bident és közel ezer másik amerikait

Beutazási tilalmat rendelt el szombaton Oroszország 963 amerikai állampolgár, köztük Joe Biden elnök és Antony Blinken külügyminiszter ellen, és bővítette a kanadai tilalmi listát is – közölte szombaton az orosz külügyminisztérium, hozzátéve, hogy a jövőben is viszonozza az „ellenséges amerikai lépéseket”

Orbán Viktor: Mi a béke és az észszerűség pártján állunk!

Orbán Viktor: Mi a béke és az észszerűség pártján állunk!

A miniszterelnök az Újvidéken Nemzetközi Mezőgazdasági Vásáron beszélt az észszerű gazdálkodás fontosságáról.

Jövőre Budapesten biztathatjuk az elitmezőnybe jutott jégkorongozókat

Jövőre Budapesten biztathatjuk az elitmezőnybe jutott jégkorongozókat

Egy hét múlva a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) kongresszusán döntenek a jövő évi A csoportos vb helyszínéről. Mint ismert, a háború miatt nem lehet házigazda Szentpétervár, a helyére a nemrég feljutott Magyarország és Szlovénia, azaz Budapest és Ljubljana jelentkezett, illetve a finn-lett kettős. Az IIHF küldöttsége a napokban Budapesten járt, hogy felmérje a rendezés esélyeit, lehetőségeit.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére