Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Betiltotta a hétvégi Pride-felvonulást a szerb kormány, visonganak az Európa Tanácsban

888.hu/MTI

2022.09.13. 20:30

Rendkívül sajnálatosnak nevezte Dunja Mijatovic, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa, hogy a szerb belügyminisztérium úgy döntött, betiltja a szeptember 17-re tervezett Europride-felvonulást, és azt mondta: a szerb hatóságoknak vissza kell vonniuk a döntést.

 

Az ET emberi jogi biztosa arra reagált, hogy a szerb belügyminisztérium kedden közölte: betiltja az Europride – az európai meleg büszkeség – szombatra tervezett belgrádi felvonulását.

Dunja Mijatovic közleményében aláhúzta, a felvonulás megtartásával kapcsolatos, hetekig tartó bizonytalanság teret engedett a gyűlöletkeltő retorikának, valamint az LMBTI-közösségekhez tartozók elleni fenyegetéseknek, többek között vallási vezetők részéről. Kijelentette, Szerbiának tiszteletben kell tartania emberi jogi kötelezettségeit, és megkülönböztetés nélkül biztosítania kell a békés gyülekezés és a véleménynyilvánítás szabadságának jogát. Az Európa Tanács tagállamai kötelesek a lehető legnagyobb mértékben megkönnyíteni a békés gyülekezések megtartását – mondta.

 

Nagyon aggasztónak találom, hogy az Europride-felvonulást a szerb hatóságok megakadályozzák, miközben más események és tömeges rendezvének szabadon és biztonságban zajlanak Belgrád utcáin.”

– fogalmazott.

 

Dunja Mijatovic (Photo by Gloria Imbrogno/LiveMedia/NurPhoto) (Photo by Gloria Imbrogno / NurPhoto / NurPhoto via AFP)

 

Mijatovic szerint ahelyett, hogy az Europride-felvonulás betiltásával meghajolnának a biztonsági fenyegetések és a gyűlölet előtt, a szerb hatóságok felelőssége annak biztosítása, hogy a társadalomban mindenki gyakorolhassa jogait, és azonos méltósággal rendelkezzen. Véleménye szerint az Europride megrendezése azt az üzenetet hordozza, hogy a társadalmi egyenlőség megvalósítása folyamatban van.

 

Az emberi jogi biztos végezetül felszólította a szerb hatóságokat, hogy „álljanak a történelem jó oldalára” azzal, hogy szombaton lehetővé teszik a békés és biztonságos Europride-felvonulás megtartását.

 

Az Európai Unió külügyi szolgálata (EKSZ) szóvivője által közzétett koraesti közleményében azt írta, az Európai Unió csalódottan értesült arról, hogy a szerb belügyminisztérium megtiltotta a felvonulás megtartását. Az Europride 30 évvel ezelőtti létrehozása óta a felvonulás a megkülönböztetés elleni küzdelemre, valamint az LMBTI-közösségekhez tartozók jogainak előmozdítására irányuló szándék nyilvános kifejezését jelenti. Nem lehet Europride felvonulás nélkül – húzták alá.

 

(Photo by ANDREJ ISAKOVIC / AFP)

 

 

Mivel a szervezők bejelentették, hogy feltárják a tilalom feloldásának lehetséges útjait, köztük a jogorvoslati lehetőségeket, az Európai Unió reményét fejezi ki, hogy szeptember 17-ig megoldás születik a felvonulás békés és biztonságos megtartására – tette hozzá közleményében az uniós külügyi szolgálat.

Augusztus végén a szerb államfő és a kormány is azt közölte, hogy a térségbeli politikai helyzet és a mindennapos feszültségek miatt, valamint az állampolgárok békéjének és biztonságának a megőrzése érdekében úgy vélik, hogy jelenleg nincsenek meg a feltételei az Europride megrendezésének.

 

(Photo by ANDREJ ISAKOVIC / AFP)

 

Szeptember elején Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője közleményt adott ki, amelyben Brüsszel nevében arra bátorítja a szerb hatóságokat, hogy keressenek megoldást a szervezőkkel a rendezvény békés és biztonságos lebonyolítására.

A szervezők azért választották az idei Europride helyszínéül Belgrádot, mert a szerb fővárosban évek óta nem történt incidens a melegfelvonuláson. Az utóbbi években hét melegfelvonulást rendeztek Belgrádban. Tavaly Koppenhága adott otthont a rendezvénynek.

 


 

 

A tárca közleményében a gyülekezésre vonatkozó jogszabályt idézte, és úgy fogalmazott: a biztonsági helyzet felmérését követően arra jutottak, nagy kockázattal járna a felvonulás résztvevőire és a többi állampolgárra nézve, ha megtartanák a rendezvényt. Ugyanezért tiltották be az úgynevezett antiglobalisták „családi séta” nevű felvonulását is, amelyet ugyanarra a napra szerveztek. Az indoklás szerint mivel a két felvonulás a városnak ugyanazon a területén zajlana, és az „antiglobalisták” nézetei szöges ellentétben állnak az Europride szervezőinek a nézeteivel, ezért fennáll az összetűzés és erőszakos cselekmények veszélye, ami a közrendet sérthetné, ezért nem engedélyezhetik egyik felvonulás megtartását sem.

 

A jelenlegi geopolitikai helyzetben, valamint a térségbeli feszültségek miatt a Belgrád utcáit érintő értelmetlen összetűzések nehéz helyzetbe hoznák országunkat, valamint veszélyeztetnék a séták résztvevői és más állampolgárok biztonságát.”

– fogalmazott Aleksandar Vulin belügyminiszter, aki arra kért mindenkit, hogy tartsa tiszteletben a törvényeket és a közrendet.

 

Az Europride szervezői bejelentették, hogy panaszt tesznek a belügyminisztériumi döntés miatt. Goran Miletic szervező a közösségi médiában azt írta: a felvonulást nem lehet betiltani, azt mindenképpen megtartják.

 

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Washington újabb büntetőintézkedésekkel reagál az orosz annektálási kísérletre

Az Egyesült Államok újabb, Oroszország számára költséges büntetőintézkedésekről döntött, válaszul Oroszország kísérletére, hogy Ukrajna több régióját is annektálja – közölte az amerikai külügyminiszter pénteken.

Zelenszkij: Kijev NATO-tagságért folyamodik

Azt mondja de facto már végigjárták a NATO-ba vezető utat.

Pénz, paripa, fegyver – minden külföldről érkezett a baloldal kampányába

Pénz, paripa, fegyver – minden külföldről érkezett a baloldal kampányába

Zila János, az Alapjogokért Központ elemzőjének írása a 888-on!

A kormány nem fogja támogatni a nemzeti érdekekkel ellentétes szankciókat

A kormány nem fogja támogatni a nemzeti érdekekkel ellentétes szankciós javaslatokat, így az európai uniós gázársapka bevezetését sem, amely azonban egyelőre le is került a napirendről – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Brüsszelben.

Ha beüt a krach, a mobilodtól is elköszönhetsz

Ha beüt a krach, a mobilodtól is elköszönhetsz

A mobilhálózatokat is érinteni fogják az áramkimaradások.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére