Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Visszatért Kanadába az Iszlám Állam harcosa, de "már mindent bán"

2017. szeptember 15. 09:58

TORONTO, 9:58

Egy pakisztáni származású kanadai férfi korábban azért utazott Szíriába, hogy az Iszlám Állam terrorszervezethez csatlakozhasson, azonban mára visszatért Kanadába. Elmondása szerint mindent megbánt, a liberális Kanada pedig szerinte mindent megbocsát.

A terrorista nevét nem hozták nyilvánosságra, azonban annyit tudni róla, hogy a húszas éveiben jár, az ISIS "erkölcsi rendőrségének" tagja volt, és tavaly nyáron tért vissza Torontóba. A kanadai Global Newsnak elmondta, hogy egy tökéletes fejlettségi szinten álló társadalmat várt, de helyette egy totálisan kontrollált rendőrállamot kapott.

Mindnyájan tettünk olyan dolgokat, amit megbántunk. Mindent, ami mögöttem van"

– mondta a férfi.

Egyes becslések szerint tucatnyi iszlám radikális térhetett vissza Kanadába, de pontos adatokat nem közölt a kanadai kormány. Sok rendőr az aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a dzsihadisták visszatérnek az országba.

A legrosszabb esetben a visszatérők terrorista és/vagy harci tapasztalattal rendelkeznek, és elképzelhető, hogy a kanadai társadalmat is célba veszik. Akár bázisként is használhatják Kanadát, hogy másokat célozzanak meg, beleértve az Egyesült Államokat is"

– áll az egyik belső jelentésben.

A terrorista elmondta, hogy Szíriában, az Aleppó körzetében lévő Manbidzsben dolgozott. Feladata a saría törvényeinek betartatása volt. A "törvényszegőket" olyan büntetésekkel sújtotta, mint például barlangba zárás flörtölésért, ostorcsapás cigarettázásért, és verés azoknak a nőknek, akik nem voltak hajlandóak az iszlámnak megfelelően öltözködni.

A férfi azt állítja, hogy nem vett részt semmilyen gyilkosságban, azt mondta az már túl sok lett volna neki, elég volt látnia a kivégzéseket. Azt is elmondta, tart tőle, hogy a kanadai hatóságok le fogják tartóztatni.

Kanadában eredetileg az előző konzervatív kormány indítványt nyújtott be az ismert iszlamisták állampolgárságának megszüntetéséért, de ezt Justin Trudeau miniszterelnök elkaszálta. Korábban nagy felháborodást váltott ki a miniszterelnök azon lépése, mikor állampolgárságot adott egy iszlamistának, aki korábban terrorcselekményt készült elkövetni Torontóban.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
A bajoroknak is bevált a határvédelem

A bajoroknak is bevált a határvédelem

amerika, london, párizs

Hat hónapja döntöttek a határvédelem mellett a bajorok, hétfőn sajtótájékoztató keretében számoltak be a kezdeményezés eredményeiről.

A fiatal munkanélküliek közel fele migráns Franciaországban

A fiatal munkanélküliek közel fele migráns Franciaországban

amerika, london, párizs

Az OECD statisztikái szerint a fiatal francia munkanélküliek 40 százaléka vagy külföldön született, vagy legalább egy bevándorló szülővel rendelkezik.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

A nap legfontosabb hírei.

Hiteltelen a baloldali előválasztás

Hiteltelen a baloldali előválasztás

piszkostizenkettő

Magyarország egyik legelvtelenebb politikusának számító Karácsony Gergely az elvhűségéhez méltó tisztaságú baloldali előválasztáson kaphatja majd meg a hitelesítő pecsétet az összellenzéki főpolgármesteri jelöltségre.

Trump megvédte a fake news média áldozatául esett diákokat

Trump megvédte a fake news média áldozatául esett diákokat

amerika, london, párizs

A fake news terjedésének és veszélyeinek talán a legeklatánsabb példáját láthattuk a hétvégén, Donald Trump azonban kiállt a megtámadott diákok mellett.

Orbán Viktor az amerikai külügyminiszterrel tárgyalt

Telefonon egyeztetett egymással kedden délután Orbán Viktor miniszterelnök és Mike Pompeo, az Egyesült Államok külügyminisztere - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére