Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Végignézte, ahogy a húsát lemarta a testérõl a lúg

888.hu

2016.05.13. 07:38

Tegnap ismertette a bíróság a "lúgos" támadó bûnügyét. Négy év szabadságvesztésre ítéltek a volt szeretõje megcsonkításával vádolt orvosigazgatót elsõ fokon. A nem jogerõs döntésnek az is része, hogy a vádlottat 5 évre eltiltották a hivatása gyakorlásától.

A mellékbüntetést azzal indokolták, hogy a férfi azt a tudását használta kegyetlen bosszújához, amelynek célja éppen az emberi élet védelme. A vádlott és védője fellebbezett az ítélet ellen.

A bűntény hajnalán Krisztián doktor leparkolt a kórházban, amit igazgatott, majd jelezte, hogy aznap később tartja meg a szokásos értekezletet. az elsőfokú bíróság szerint ezután átöltözött biciklis ruhába, sisakot és maszkot húzott. Köteleket és ragasztószalagot vett magához, majd egy injekciós tűt, egy üvegcse gyógyszert és lúgot készített össze. Gyalog egy óbudai társasházhoz ment, és az egyik lakás előtt lesben állva várakozott.

Fél 8-kor egy nő lépett ki az ajtón. Krisztián ekkor előugrott, és visszatuszkolta az ajtón. Odabent megkötözte a kezeit és a lábait, a száját beragasztotta. Az üvegcse gyógyszert beleinjekciózta áldozatába, aki hamarosan rongybabaként zuhant össze.

A még nem jogerős ítélet szerint a doktor a fürdőkádba vonszolta az öntudatlan nőt, meztelenre vetkőztette, és a magával vitt lúgot a nemi szervére csorgatta. Majd végignézte a pusztítását. Aztán pokrócba csavarta a félholt áldozatot, és magára hagyta. 
Erika pokoli fájdalmakon, és számtalan műtéten esett át azóta. A lúg, amivel támadója lelocsolta, szétroncsolta a nemi szervét. A nő szexuális élete véglegesen korlátozottá vált.
 

Évekig szeretők voltak

Az áldozat, Erika, az elvált, kétgyerekes anyuka évek óta vállalja a történetét a nyilvánosság előtt. Egykor iskolatársak voltak a vádlottal, Krisztiánnal, aki a Budai Irgalmasrendi Kórház volt orvosigazgatója, ötgyerekes családapa.

A férfi és a nő egy osztálytalálkozó megszervezése miatt vették fel a kapcsolatot egymással. Akkor mindketten házasságban éltek, szeretők lettek. Öt éven át tartott a viszony, amikor Erika szakított Krisztiánnal, aki nem viselte jól az elutasítást, zaklatni kezdte exét.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére