Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
kinyílott a pitypang
 
 
 
 

Van egy közös nevező, amiben egyetértésre juthatnak a baloldali mikropártok

2017. július 12. 23:28

Létrejöhet egy új baloldali pólus, amelynek legfőbb irányelve az lenne, hogy elhatárolódnak a 2010 előtti baloldali kormányoktól és pártoktól, vagyis az MSZP-től és a DK-tól, így a Momentummal, az LMP-vel és esetleg a Párbeszéddel fognának össze. A közmédia összefoglalója szerint a Medián felmérése alapján az új baloldali pólusra a Jobbik választóinak 8 százaléka is átszavazna.

A Hírado.hu tette közzé a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának elemzését, miszerint a felmérést készítő Medián nem sokkal a megjelenés után pontosította az eredményt, és azt közölte: ez csupán egyfajta gondolatkísérlet volt. Azt kutatták, hogy a válaszadók egyáltalán milyen százalékban lennének hajlandóak egy ilyen listára szavazni.

Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője is ezt erősítette meg, miszerint nem arról volt szó, hogy biztos ez a 16 százalék. Hozzátette: ez az új pólus még létre sem jött, inkább arról van szó, hogy az Együtt elnöke, Juhász Péter úgy véli, olyan erőket kellene tömöríteni, amelyek elhatárolódnak a 2010 előtti baloldali kormányoktól és pártoktól, vagyis az MSZP-től és a DK-tól, így a Momentummal, az LMP-vel és esetleg a Párbeszéddel fognának össze.

Az LMP, de különösen a Momentum egyelőre elzárkózik ettől az új pólus szövetségtől. Az Együtt belátta, hogy egyedül nem képes bejutni a parlamentbe, és muszáj összefognia más pártokkal ahhoz, hogy esélye legyen a bejutásra – magyarázta Nagy Attila Tibor.

Fotó: MTI Fotóbank

Az elemző szerint a Medián által vázolt felvetést akkor lehet komolyan venni, ha létrejön egy megállapodás, egyelőre azonban a Momentum elutasítja, az LMP pedig még nem mondott rá igent. Részben ugyanazokra a szavazókra hajtanak: fiatalos, középkorú öko szemléletű szavazókra, ám a két párt között nincsen szó szövetségről – fűzte hozzá.

Mi lesz Botka kudarcának a következménye?

Szemmel láthatóan ez egy újabb kísérlet arra, hogy törpepártokból valamilyen életképes koalíciót hozzanak létre a baloldalon – vélte Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője. Mint mondta, ehhez Botka László MSZP-n belül megingott helyzetének is köze lehet. Ha ugyanis Botka megy, akkor űr marad a baloldalon, és ebből indulnak a spekulációk, milyen pártszövetség alakulhatna ki – magyarázta a szakember.

A Párbeszéd egyik képviselője egyébként úgy nyilatkozott, hogy az ő céljuk a kormányváltás és nem az, hogy elérjék a parlamenti küszöböt. Lánczi Tamás szerint egyelőre olyan pártok szövetségéről lenne szó, amelyek néha az 1 százalékot sem érik el egy közvélemény-kutatásban.

A Medián felmérése arra is rámutatott, hogy ha létrejönne az új tömörülés, akkor arra a Jobbik szimpatizánsai közül is sokn átszavazhatnának. A baloldali kispártok úgy látszik, egyelőre egy dologban értenek egyet: ha lesz közös lista, azon sem Gyurcsány Ferencnek, sem az MSZP-nek nincs helye.

Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője kiemelte, a legfrissebb információk szerint az MSZP-n belül már nem csupán a szavazók megszólításáról beszélnek, hanem arról is, mely pártokkal kellene együttműködni.

Botka László még korábban azt mondta, az LMP-vel szeretne összefogni, ám ezt az LMP elutasította, így Botka Lászlónak új taktikát kell keresnie. A Jobbikkal történő együttműködés helyi szinten már régóta a levegőben van; meghatározó, balliberális értelmiségiek többször beszéltek arról, hogy együtt kell a párttal működni.

Deák Dániel azt is mondta, egy országos téttel rendelkező választáson ugyanakkor ez a taktika nem fog működni, mivel országos kampány van, és nehéz a 106 választókörzetben egyenként megmondani, hova hol szavazzon a választó a Jobbikra és hol az MSZP-re.

A szakember úgy vélte, az ellenzéki térfélen folyamatosan zajlanak a találgatások, ennek mozgatórugója pedig az, hogy a baloldali politikai vezetők kiábrándultak, nem látják a megoldást. A Fidesz-KDNP sokkal jobban vezeti a közvélemény-kutatási listákat, mint 2014 előtt, vagyis azt látják, egyre kisebb az esély, hogy győzelemre vigyék pártjukat.

Az első félév teljes kudarc volt Botka László számára, teljes stratégiaváltást kell tehát a pártnak szeptembertől végrehajtania. A kérdés, hogy hogyan tudja levezényelni mindezt Botka László. Ha nem lesz rá képes, le fogják váltani, ez pedig egyértelműen a Jobbiknak fog kedvezni – fogalmazott Deák Dániel.

kinyílott a pitypang
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Jugoszláviának nyoma sincs - a szerb elnök örül Mladic büntetésének

Jugoszláviának nyoma sincs - a szerb elnök örül Mladic büntetésének

amerika, london, párizs

Nem sokkal a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) ítélete után Aleksandar Vucic szerb államfő is megszólalt.

Távirat Vonának

Távirat Vonának

piszkostizenkettő

Az elmúlt napok eseményeit elnézve...

Az intellektuális deficit Európa hanyatlásának elsődleges oka

Immáron 100 év telik el az I. és 72 év a II. világháború óta. A Szovjetunió 27 évvel ezelőtti összeomlásától kezdve olyan időben élünk, amikor lehetőség kínálkozna Európa számára, hogy a 72 éve kialakult status quót újragondolja, újra szuverén alakítója lehessen saját sorsának. Másként fogalmazva, hogy Európa és benne a magyarság újrapozicionálja helyét a világban. Láthatólag ezen a téren feladatunk van nekünk, magyaroknak, de elsősorban is Magyarország miniszterelnökének. Óriási teher és felelősség nyomja az ő vállait e keskeny úton futó kihívásban.

889
Izraeli külügy a Soros-álcivileknek: "mindannyian árulók vagytok!"

Izraeli külügy a Soros-álcivileknek: "mindannyian árulók vagytok!"

amerika, london, párizs

Izraelben is teljes gőzzel zajlik az élet. Az ország külügyminiszter-helyettese kemény szavakkal bírálta a Soros György által pénzelt migránsbarát izraeli "civileket". Ezek ugyanazok a Soros-aktivisták, akiket nemrég idehaza a 444 próbált mosdatni a magyar médiában.

A 444-nél a Vajdaság csak Észak-Szerbia

Ez a haladó, liberális, függetlenobjektív tempó!

Élete végéig börtönben marad a Balkán mészárosa

Élete végéig börtönben marad a Balkán mészárosa

amerika, london, párizs

Ratko Mladic pere nem volt zökkenőmentes. A most elítélt korábbi vezérezredes és ügyvédje mindent elkövetett, hogy elnapolják a tárgyalását.

A bankokon keresztül próbálják ellehetetleníteni a Nemzeti Frontot

Az egyik legnagyobb francia bank a Nemzeti Front számláinak megszüntetését kezdeményezte.

Ismét Magyarországon robogott egy migránskamion, de a rendőrök időben lekapcsolták

Ismét Magyarországon robogott egy migránskamion, de a rendőrök időben lekapcsolták

közeleg a tél

Kemény éjszakája volt a magyar rendőröknek: az egyik autópálya-pihenőnél megállított furgonban több tucat migránst találtak. Nem sokkal később a hatóságok amiatt kaptak újabb hívást, mert az M6-os autópálya mellett harminc migráns kóborolt.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére