Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
kétharmad
 
 
 
 

Toroczkaiék lerántanák a leplet Radnai állampárti múltjáról

2018. június 18. 13:45

Kikérik az iratokat az Állambiztonsági Levéltárból a Jobbik kommunikációs igazgatójáról, Radnai Lászlóról, mivel Toroczkaiék szerint ő tette tönkre a pártot.

A Jobbikból kizárt Toroczkai László a párt elnökválasztó kongresszusán mondott beszédében – amelyről a felvétel végül a közösségi oldalakra is kikerült – felsorolta, hogy kik és miképp tették tönkre a pártot.

Ásotthalom polgármestere a Jobbik első számú árulójaként nevezte meg a kommunikációs igazgatót, Radnai Lászlót, akinek a neve gyakorlatilag szitokszóvá vált a régi, elveikhez ragaszkodó jobbikosok körében.

Toroczkai hosszasan sorolja ezen a felvételen, hogyan is pusztította, tette tönkre a Jobbikot Radnai, akit szerinte mások küldtek a pártba, aki szerinte feladatot teljesít”

– írja a Ripost az ügy kapcsán.

A Jobbikot elhagyó, illetve a pártból elveik miatt kizárt politikusok úgy tudják, hogy Radnai korábbi tevékenységéről tekintélyes aktát őriznek az Állambiztonsági Levéltárban.

Radnai László, a Jobbik kommunikációs igazgatója a rendszerváltás előtt ugyanis igencsak „figyelemre méltó” karriert futott be a kommunista titkosszolgálat egyik közismert fedőszervezetében, a Chemolimpex nevű külkereskedelmi cégben. Hogy aztán sok év múltán a semmiből felbukkanva ugyancsak döbbenetes gyorsasággal „tegye magáévá” a Jobbikot is – jegyzi meg a Ripost.

A portál úgy tudja, hogy Radnait a Simicska jobbkezének számító Fonyó Károly ajánlotta be Vonának, így lett szinte azonnal a Jobbik teljhatalmú kommunikációs vezetője.

Egyelőre kérdés, hogy Toroczkaiék a törvényi előírások betartásával hogyan tudják megszerezni Radnai aktáit a levéltárból, az azonban biztosra vehető, hogy számos dokumentum áll rendelkezésre személye kapcsán.

OLVASTAD MÁR?

kétharmad
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Este 7:59

Este 7:59

7:59

Ez volt ma.

Kirúgtak egy egyetemista újságírót, mert szerinte a nőknek nincs pénisze

Kirúgtak egy egyetemista újságírót, mert szerinte a nőknek nincs pénisze

fehér férfi

Az egyetemi újságba író férfi annyira felháborította a transznemű közösséget, hogy ki kellett őt rúgni, pedig csak egy biológiai tényt közölt a Twitteren.

A liberalizmus mint imperializmus

A liberalizmus mint imperializmus

amerika, london, párizs

Dogmatikus utópizmussal vádolja meg a birodalmi terjeszkedésű liberalizmust legújabb könyvében Yoram Hazony, a jeruzsálemi Herzl Intézet vezetője, aki szerint a liberálisok bizonyos szempontból korántsem állnak távol a múlt század marxistáitól vagy éppen a középkori egyháztól.

Németország felügyelete alá vonhatja a legnagyobb török iszlamista szervezetet

A német titkosszolgálat megfigyelés alá helyezheti a török iszlamista ernyőszervezetet, a DITIB-et.

A salzburgi csúcson is felkapták Orbán Viktor javaslatait

A salzburgi csúcson is felkapták Orbán Viktor javaslatait

amerika, london, párizs

A salzburgi csúcstalálkozón minden szem a migrációra figyelt. Az uniós vezetők már idén megkezdenék a tárgyalásokat az arab, észak-afrikai és közel-keleti államokkal. Eközben egyre inkább előtérbe kerülnek Orbán Viktor korábbi javaslatai a migrációs krízis hosszú távú kezelését illetően.

Lelassul a Csillagok háborúja multikulturális világa

Lelassul a Csillagok háborúja multikulturális világa

szabad vasárnap

A Star Wars-univerzum kétségkívül generációkat meghatározó világ a filmtörténelemben. Az első trilógia klasszisra sikeredett, a folytatások viszont már hagytak némi kívánnivalót maguk után.

Több ezer felhasználó személyes adatát adta ki a Google

Több ezer felhasználó személyes adatát adta ki a Google

amerika, london, párizs

A techóriás több száz appnak továbbítja a Gmail-felhasználók adatait, pedig ezen gyakorlatát a tavalyi évben elvileg befejezte. Ismét megkérdőjeleződik ezzel a techóriások megbízhatósága.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére