Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Tommy Robinson miatt tüntettek Londonban, Geert Wilders is jelen volt

2018. június 9. 20:38

Ismét nagy tömeg gyűlt össze szombaton Londonban a letartóztatott jobboldali aktivista, újságíró szabadon bocsátásáért.

Tommy Robinsont május végén tartóztatták le az angol fővárosban „uszítás és a köznyugalom megzavarására” hivatkozva, amiért a Facebook-oldalán élőben tudósított egy muzulmán banda peréről, amelynek tagjai nőket erőszakoltak meg. Az újságírót – aki kérdéseket mert feltenni a banda tagjainak – szinte azonnal elvitették a rendőrök a bíróság épülete elől, majd gyorsított eljárásban 13 hónap börtönre ítélték.

Robinson szabadon bocsátásáért azóta számos demonstrációt tartottak mind Nagy-Britanniában, mind Európa- és Amerika-szerte. Ma délután London mellett Budapesten is tüntettek az aktivista bebörtönzése ellen.

Geert Wilders a londoni tüntetésen.

Fotó: AFP

A londoni megmozduláson a becslések szerint több ezren vettek részt. Az eseményen beszédet mondott a bevándorlásellenes holland Szabadságpárt vezetője, Geert Wilders is.

A politikus a felszólalásában Tommy Robinson mielőbbi szabadon bocsátását követelte.

Tommy Robinson ma Nagy-Britannia legnagyobb szabadságharcosa. Tommy Robinson egy szabadságharcos. Arról beszél, amiről senki sem mer beszélni. Van bátorsága”

– jelentette ki Wilders, aki keményen bírálta a brit kormányt és a politikai elitet.

Az utcai demonstrációk mellett a közösségi médiát is elérte a tiltakozás. Sokan a #FreeTommy hashtaggel fejezik ki szimpátiájukat az aktivista irányába, és ezzel együtt tiltakoznak Robinson bebörtönzése ellen. A cél érdekében egy online petíció is elindult, amelyet eddig több mint 600 ezer ember írt alá.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
A migránsoknak duplán nagy buli az újév Németországban

A migránsoknak duplán nagy buli az újév Németországban

amerika, london, párizs

Az eddigi legnagyobb szilveszteri-szülinapi migránspartit Kölnben tartották 2015 és 2016 fordulóján.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Ez volt ma.

Kirúgtak egy egyetemista újságírót, mert szerinte a nőknek nincs pénisze

Kirúgtak egy egyetemista újságírót, mert szerinte a nőknek nincs pénisze

fehér férfi

Az egyetemi újságba író férfi annyira felháborította a transznemű közösséget, hogy ki kellett őt rúgni, pedig csak egy biológiai tényt közölt a Twitteren.

A liberalizmus mint imperializmus

A liberalizmus mint imperializmus

amerika, london, párizs

Dogmatikus utópizmussal vádolja meg a birodalmi terjeszkedésű liberalizmust legújabb könyvében Yoram Hazony, a jeruzsálemi Herzl Intézet vezetője, aki szerint a liberálisok bizonyos szempontból korántsem állnak távol a múlt század marxistáitól vagy éppen a középkori egyháztól.

Németország felügyelete alá vonhatja a legnagyobb török iszlamista szervezetet

A német titkosszolgálat megfigyelés alá helyezheti a török iszlamista ernyőszervezetet, a DITIB-et.

A salzburgi csúcson is felkapták Orbán Viktor javaslatait

A salzburgi csúcson is felkapták Orbán Viktor javaslatait

amerika, london, párizs

A salzburgi csúcstalálkozón minden szem a migrációra figyelt. Az uniós vezetők már idén megkezdenék a tárgyalásokat az arab, észak-afrikai és közel-keleti államokkal. Eközben egyre inkább előtérbe kerülnek Orbán Viktor korábbi javaslatai a migrációs krízis hosszú távú kezelését illetően.

Lelassul a Csillagok háborúja multikulturális világa

Lelassul a Csillagok háborúja multikulturális világa

szabad vasárnap

A Star Wars-univerzum kétségkívül generációkat meghatározó világ a filmtörténelemben. Az első trilógia klasszisra sikeredett, a folytatások viszont már hagytak némi kívánnivalót maguk után.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére