Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szijjártó: evakuálják a magyar állampolgárokat Saint Martin szigetérõl

Bertha László

2017.09.11. 11:30

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter utasítást adott az Irma hurrikán által sújtott Saint Martin szigetén tartózkodó magyar állampolgárok mielõbbi evakuálására.

A politikus a hurrikán miatt veszélybe került magyarokkal összefüggésben hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy kilenc állampolgárról tudnak, alapvetően párokról. Közülük hattal közvetlenül, hárommal családtagjaikon keresztül tartják a kapcsolatot – tette hozzá.

Szijjártó Péter közölte, hogy a holland és az amerikai válságközponttal folyamatos kapcsolatban állnak, de azok egyelőre saját polgáraik mentésével vannak elfoglalva.

Emellett egy amerikai hajóval is kapcsolatban vannak, illetve utasítást adott repülőgép bérlésére Dominikán. Ugyanakkor a természeti csapás nyomán az infrastrukturális és kommunikációs lehetőségek megcsappantak, és eddig csak katonai gépek kaptak leszállási engedélyt – mondta a miniszter.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére