Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Szándékos volt a torontói gázolás, mégsem fokozzák a terrorkészültséget

2018. április 24. 06:28

TORONTO, 6:28

Mark Saunders, a kanadai nagyváros rendőrfőnöke szerint szándékosnak tűnik, hogy a bérelt kisteherautó sofőrje a torontói járókelők közé hajtott.

A rendőrfőnök kiemelte, "az incidens határozottan szándékosnak tűnik", majd hozzátette: továbbra sem ismert a gázolás gyanúsítottjának indítéka. Egyben megerősítette a CBC kanadai hírtelevízió korábbi közlését, miszerint az őrizetbe vett gyanúsított a 25 éves Alek Minassian. Mint mondta, a torontói külváros, Richmond Hill lakója nem szerepelt a rendőrség nyilvántartásában.

A rendőrfőnök elmondta azt is, időközben az áldozatok egyike belehalt sérüléseibe, így tízre növekedett a halottak száma az incidensben, amelynek során egy bérelt kisteherautó járókelők közé hajtott a kanadai nagyváros Yonge utcáján. Hozzáfűzte, hogy a sérültek száma tizenöt. Korábbi közlések kilenc halottról és tizenhat sebesültről szóltak.

Justin Trudeau bevándorláspárti miniszterelnök közleményében "tragikus és értelmetlen támadásnak" nevezte a Torontóban történteket. "Mindannyiunknak biztonságban kellene éreznünk magunkat városainkban és közösségeinkben sétálva" – fűzte hozzá.

Időközben a CBC News hírtelevízió birtokába került egy videofelvétel a gyanúsított őrizetbe vételéről. A videón látható, ahogy az utca közepén álló gyanúsított ismételten előrántott egy fegyvernek látszó tárgyat, amit a feléje közelítő rendőrök felé tartott és azt kiáltotta, hogy "öljetek meg". Hírügynökségi beszámolókban nagyra értékelték azt a rendőrtisztet, aki önmérsékletet tanúsítva élve vette őrizetbe Alek Minassiant. Szakértők véleménye szerint a gyanúsított azt akarta, hogy a rendőrök végezzenek vele.

Nem emelik a terrorkészültség szintjét

Ralph Goodale közbiztonsági miniszter elmondta, a kanadai kormány egyelőre nem emelte a terrorkészültségi szintet. A tárcavezető szót ejtett arról is, hogy egyelőre nem tudni, az incidensnek van-e köze a világ hét legfejlettebb ipari országát tömörítő G7 csoport külügyminisztereinek Torontóban rendezett találkozójához.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Beépített ukrán határőr készítette a felvételt az állampolgári eskütételről a beregszászi magyar konzulátuson

Beépített ukrán határőr készítette a felvételt az állampolgári eskütételről a beregszászi magyar konzulátuson

amerika, london, párizs

Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója szerint egy beépített ukrán határőr készítette azt a felvételt, amely az elsődleges muníciót szolgáltatta a kárpátaljai magyarok ellen zajló boszorkányüldözéshez.

Októberben szavazhat az Országgyűlés a Soros-Sargentini-jelentésről

Októberben szavazhat az Országgyűlés a Soros-Sargentini-jelentésről

kétharmad

Október második hetében már az Országgyűlés plenáris ülése elé kerülhet a Soros-Sargentini-jelentést elutasító kormánypárti határozati javaslat. Orbán Viktor személyes levélben köszönte meg azoknak az EP-képviselőknek a támogatását, akik kiálltak Magyarország mellett.

Az ENSZ épp nem ér rá, mert a migránsok szétosztásával van elfoglalva

Az ENSZ épp nem ér rá, mert a migránsok szétosztásával van elfoglalva

amerika, london, párizs

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök felszólította kedden az ENSZ-t, hogy találjon megoldásokat az arab világ konfliktusaira, mert a világszervezet hiányosságai ártanak a belé vetett bizalomnak. Az ENSZ azonban a valódi konfliktusok megoldása helyett a bevándorlás megszervezésével van elfoglalva.

3 hónapnyi börtönt kapott, mert rácsapott egy nő fenekére

Életbe lépett Franciaországban az a törvény, amely főként a nőket védi a szexuális inzultusok ellen. A hatóság börtönbüntetést és pénzbüntetést is kiszabhat.

Zsidó AfD-sek miatt tört ki a tömeghisztéria Németországban

Zsidó AfD-sek miatt tört ki a tömeghisztéria Németországban

amerika, london, párizs

Németország második legerősebb pártját eddig "kényelmesen" lehetett támadni azzal, hogy szélsőjobboldali, antiszemita, s a többi. Most már picit jobban meg kell erőltetniük magukat a liberálisoknak, ha be akarják feketíteni a pártot, ugyanis alakult egy zsidó tagozata.

Reggel 7:59

Reggel 7:59

7:59

Ez várható a nap folyamán.

Az ukrán elnök behívta az ENSZ-csapatokat Ukrajnába

Petro Porosenko ukrán elnök reményének adott hangot kedden az ENSZ Közgyűlése 73. ülésszakán, hogy a világszervezet békefenntartó missziót vezényel a Donyec-medencébe, az - ukrán álláspont szerint - Oroszország által megszállt, szakadár ellenőrzésű területekre.

Orbán Vik­tor szín­padra lé­pett a Szig­li­geti Szín­ház­ban

Orbán Vik­tor szín­padra lé­pett a Szig­li­geti Szín­ház­ban

bulvár

A miniszterelnök gya­lo­go­san ér­ke­zett Szol­no­kon a Szig­li­geti Szín­ház­hoz, test­ő­rök­ és dísz­kí­sé­ret­ nélkül.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére