Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Így választott Spanyolország

Bokor Gábor

2019.04.28. 15:00

Nyert a szocialista PSOE, azonban nem lehetnek nyugodtak, ugyanis a hozzá közel álló Podemosszal együtt sincs elegendõ szavazata és ezzel parlamenti mandátuma ahhoz, hogy többségük legyen a parlamentben.
FORRÓSÁV
  • Vége a választásnak, az összeszámolt szavazatok szerint a szocialista PSOE kapta a legtöbb szavazatot, azonban nem lesz annyi képviselőjük, hogy önállóan kormányozzanak.
  • A három évvel ezelőtti választáshoz képest jóval magasabb volt most a részvételi arány. 
FONTOS
  • Pedro Sánchez alig egy évig volt kormányfő, de ez alatt az idő alatt is sok kárt okozott: számolatlanul engedte be az országba az illegális bevándorlókat.
  • A VOX története során először kerül be a spanyol parlamentbe. 
EZ TÖRTÉNIK

22:30 – Senki sem lehet igazán elégedett ma.

Este fél 11-kor a szavazatok 83,33%-ának összeszámlálása után a helyzet úgy áll, hogy Pedro Sánchezék a szavazatok 28,96%-át kapták meg. A Néppárt 16,70-et, az Állampolgárok 15,66-ot, a Podemos 14,28-at, a VOX 10,2-t.

Sánchez és a vele szövetségben lévő Podemos jelenleg 165 mandátummal számolhat, egyre távolabb kerülnek attól, hogy ketten többséget szerezzenek a madridi törvényhozásban. Csak ismételni tudom azt, amit pár perce már megírtam: egyre jobban közelít a patthelyzet és a véget nem érő koalíciós tárgyalások. Egyre ritkábban fogadok, de most elég nagy összeget tennék rá, hogy a következő választás Spanyolországban 2020-ban lesz. Remélem, majd azt is én közvetíthetem. A hivatalos végeredmény holnap napközben várható, akkor is tartsatok majd velünk!

Én ezzel el is búcsúzom, köszönöm a figyelmet! Holnap folytatjuk!

22:10 – Egyre közelebb a belpolitikai patthelyzet.

Jelenleg a szavazatok 63,52 százalékát számolták össze, mely alapján úgy tűnik, hogy bár Pedro Sánchezék nyertek, de kormányzásra még a Podemos segítségével sem lesznek képesek. A PSOE a voksok 29,38%-át kapta, ami 124 mandátumot eredményez a számukra, a Néppárt 16,67%-ot kapott, 65 képviselőjük lesz, az Állampolgárok 15,24%-on állnak jelenleg és 57 képviselőjük lesz, a Podemos 14,22%-on áll, 42 helyük lesz, míg a VOX 10,03%-on van, 23 mandátuma lesz. 

Ha így maradna, akkor a két nagy baloldali pártnak összesen 166 mandátuma lenne, ami tízzel kevesebb, mint ami a kormányzáshoz szükséges. Jelen esetben a törpepártokkal kéne egyezkedniük, hogy lépjenek velük koalícióra, azonban ez a korábbi példákból kiindulva nagyon necces vállalkozás, és könnyen belefuthat az ország egy újabb belpolitikai patthelyzetbe. 

21:40 – Kevesen fog múlni.

Mármint nem a győzelem kérdése, mert a szocik nyertek, hanem az, hogy képesek lesznek-e kormányt alakítani a Podemosszal. A szavazatok 33 százalékos összeszámolásánál jelenleg úgy áll a helyzet, hogy a PSOE 29,77, a Néppárt 16,74, az Állampolgárok 14,17, a Podemos 13,98, míg a VOX 9,49 százalékot kapott. Ha így maradna, akkor a szocialistáknak és a Podemosnak 170 képviselőjük lenne, így nem lennének képesek kormányozni, hiszen ahhoz 176 képviselőre lenne szükségük. 

21:15 – Így várják a VOX vezetőjét a szimpatizánsok Madridban.

21:00 – Mindenhol bezártak az urnák.

Perceken belül jönnek az első hivatalos adatok a spanyol választás végeredményéről, ugyanis most már a Kanári-szigeteken is bezártak a szavazókörök. 

20:45 – Egy újabb adat.

A Sociométrica is nyilvánosságra hozta a saját exit poll számítását. A 4500 fő részvételével elvégzett kutatás alapján azt írják, hogy a PSOE a szavazatok 28, a Néppárt 18, a Podemos 17, az Állampolgárok 16, a VOX 11 százalékát kapta. 

20:20 – Tippelni lehet.

Húsz perce nem lehet szavazni, veszett tempóban folyik a szavazatszámlálás. A GAD-3 nevű közvélemény-kutató pedig kihozta, hogy szerinte mi is lesz a végeredmény. A 350 fős parlamentben 176 mandátum kell ahhoz, hogy valaki többségben lehessen. Szerintük ennyit egyik párt sem tud önmagában összehozni;

  • a PSOE-nak 116-121 helyet jósoltak,
  • a Néppártnak 69-73-at,
  • az Állampolgároknak 48-49-et,
  • a Podemosnak 42-45-öt,
  • a VOX-nak 36-38-at,
  • a Katalán Republikánus Baloldalnak 13-14-et, 
  • míg a többi kispárt majd a maradék 18 helyen osztozhat.

19:45 – Mindjárt itt a vége.

Negyedóra múlva zárják az urnákat, addig lehet leadni a szavazatokat. A feltételezések szerint este kilenc körül jönnek majd az első eredmények, addig mindenki idegesen rághatja a körmeit. Vagy elugorhat vacsorázni egyet, az is bőven belefér még. 

18:40 – Rengetegen mennek el szavazni.

A spanyolok tudják, hogy a mostani választásnak óriási tétje van, ennek is köszönhető, hogy a három évvel ezelőttinél jóval többen mentek el eddig szavazni. A spanyol választási iroda este hatkor hozta nyilvánosságra a legfrissebb részvételi adatokat. Kiemelték, hogy Katalóniában a részvétel eddig 64,2%-os, ami 17,82%-kal több, mint három éve. Az El País kiemelte Olot városát, ahol eddig 21,18%-kal többen voksoltak, mint legutóbb.

Országos szintet tekintve a részvételi arány jelenleg 60,75%, ami 9,54%-kal több, mint a 2016-os előrehozott választáson. 

18:20 – A szavazófülkében halt meg egy öreg úr.

Jelentések szerint természetes halált halt egy idős bácsi a Baszkföldön lévő San Sebastianban, míg épp a Campus De Bizkaia egyetemen kialakított szavazóhelyiségben voksolt. Egyelőre vizsgálják a halál okát, annyit közöltek róla, hogy mozgássérült volt és a függöny mögött lett rosszul. Nem sokkal délután három előtt halt meg. 

18:00 – Meg is van a kedvenc szavazóm!

17:45 – A bevándorláspárti miniszterelnök egyből fogadta Soros Györgyöt.

Ahogyan azzal részletesen foglalkoztunk itt, a 888-on, Pedro Sánchez alig azután, hogy beiktatták, egyből találkozott a magyar származású amerikai spekulánssal. A találkozót megpróbálták eltitkolni, azonban ez nem sikerült, és mára azt is tudni, mikről lehetett szó azon a bizonyos nyári megbeszélésen. 

Tavaly nyáron az Aquarius nevű hajó rendre felvette a fedélzetére a fekete-afrikai migránsokat, akiket Európába szállított. Matteo Salvini olasz belügyminiszter ezt megelégelte és megtiltotta, hogy a hajó kikössön náluk. Ezek után új európai célpontot kellett keresnie a hajó legénységének, és mit ad Isten, pont Spanyolország lett az. A baloldali vezetés ekkor kezdte azt szajkózni, hogy ők mennyire befogadóak és várnak mindenkit szeretettel. Pedro Sánchez többször hangoztatta, hogy a nyitott határok híve, ezért megengedi a migránstaxiknak, hogy kikössenek. A PSOE-s politikus azt is belengette, hogy lebontatja az afrikai kontinensen lévő két spanyol enklávét, Ceutát és Melillát védő határfalat, mely arra szolgál, hogy ne jussanak át az afrikai migránsok. 

17:00 – Egy elmaradt kézfogás borzolja a kedélyeket.

Az El País élő közvetítésében arról ír, hogy a Ciudadanos barcelonai jelöltje, Inés Arrimadas mikor épp szavazni ment és igazolni akarta magát a szavazóbizottság tagjainak, kisebb botrányba keveredett. Mikor a kezét nyújtotta az egyik delegáltnak, az nem volt hajlandó kezet rázni vele. Az elköszönésnél ugyanezt eljátszották, akkor is elmaradt a kézfogás. Az ügynek nem tudni a hátterét, mindenesetre most ettől hangos a spanyol sajtó. 

16:30 – Míg a legújabb részeredményekre várunk:

Hallgassuk meg a leghíresebb spanyol zenész legnépszerűbb, unalomig ismételt számát, melyet már több mint 2,5 milliárdan (!) hallgattak meg a YouTube-on:

16:05 – Eddig minden rendben.

Az AFP francia hírügynökség adott ki egy rövid videót a spanyol választásról. Cikkükben megjegyezték, eddig nem történt semmi rendkívüli, minden a terv szerint, rendben halad.

15:15 – Egy kis érdekesség.

Katalóniában, Aragóniában, Navarrában, Baszkföldön és Asztúriában jelentősen emelkedett a szavazók száma a három évvel ezelőtti adatokhoz képest. Aragóniában például délután kettőig 7 százalékkal többen szavaztak le, ez óriási különbség. 

15:00 – Előrejelzés.

A hét elején egy részletes cikkben foglalkoztunk a spanyol helyzettel, a lejjebb található linkre kattintva olvashatjátok el, miről szól a mai előrehozott választás és hogyan jutottak idáig a spanyolok. 

Jobboldali fordulat jöhet vasárnap Spanyolországban

Előrehozott választásokat tartanak vasárnap Spanyolországban, melynek óriási a tétje. A voksolást azután kellett előre hozni, hogy Pedro Sánchez miniszterelnök nem tudta átvinni a madridi törvényhozáson az idei évre tervezett költségvetési tervezetét. A tét Spanyolországban jelenleg a nemzeti egység megőrzése, valamint a bevándorlás: milyen kormányt akarnak a spanyolok, amelyik ellenzi vagy támogatja azt?

14:20 – Nőtt a választási kedv.

A spanyolok érzik, mekkora tétje van a mostani voksolásnak. A választási iroda által délután kettő után kiadott adatok szerint az előbb említett időpontig 14 344 766-an adták le szavazatukat, ez 41,47 százalékos részvételi arányt jelent. Három évvel ezelőtt ugyanebben az időpontban 36,87 százalék volt ez az adat, akkor délután kettőig 12 755 388-an mentek el. 

13:00 – Az öt nagypárt elnöke és miniszterelnök-jelöltje már leadta a szavazatát.

11:45 – A volt francia miniszterelnök is szavazott, de hogyan?

Manuel Valls volt francia miniszterelnök Barcelonában dél előtt pár perccel adta le a szavazatát. Õ azért vehetett részt a választáson, mert apja révén (aki amúgy egy barcelonai festőművész) katalán származású, és rendelkezik spanyol állampolgársággal is. 

11:00 – Tipikus spanyol mentalitás.

"Voto y a la playa!", azaz "szavazok, aztán megyek is a strandra" – mondta a baloldali El País riporterének az egyik malagai asszony, aki leadta voksát, majd húzott is egyből a napra és a tengerpartra. Bízzunk benne, hogy nem ég majd meg. 

10:00 – Milyen a választási kedv?

A három évvel ezelőtti előrehozott választáson a választásra jogosultak 66,5 százaléka járult az urnákhoz. Ez az adat számított a spanyol demokrácia 1975 óta tartó történetében a legalacsonyabbnak.

09:00 – Nyílnak a szavazókörök.

Vasárnap reggel kilenctől lehet voksolni Spanyolországban. Összesen 14 pártra lehet szavazni, az öt legnépszerűbb a Néppárt (PP), a Munkáspárt (PSOE), az Állampolgárok (Ciudadanos), a szélsőbaloldali Unidos Podemos (UP) és a bevándorlásellenes VOX. Országszerte 37 millió választópolgárt várnak az urnákhoz. 

08:00 – Egy kis visszaemlékezés.

Az elmúlt négy évben ez már a harmadik általános választás: az elmúlt két szavazáson a Néppárt győzött, azonban annyi voksot már nem kaptak, hogy kormányt is alakítsanak, ezért jöttek a koalíciós tárgyalások, melyek rendre zsákutcába futottak. A Néppárt végül az Állampolgárok támogatásával tudott kormányozni, azonban nem sokáig: egy korrupciós botrány után Mariano Rajoynak távoznia kellett, helyére a parlament pedig rendhagyó módon a baloldali PSOE vezetőjét, Pedro Sánchezt bízta meg kormányalakítással, ő végül a költségvetési tervezetét nem tudta átverni a törvényhozáson, ezért tartanak ma választást.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére