Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Soros Györgyék több százezer dolláros terjeszkedésbe kezdenek vidéken

Sümeghi Lóránt

2017.11.30. 20:08

Erõteljes vidéki terjeszkedésbe kezd a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvány, amely hamarosan több százezer dollárt oszt majd szét dél-dunántúli és észak-alföldi "civil" kezdeményezések között.

Az abcug.hu portálon csütörtökön adtak hírt erről, elmondásuk szerint ez a lépés illeszkedik a Soros által megindított új stratégiába, amely aktívabban lép fel a kormányzati támadásokkal (valójában védekezéssel – a szerk.) szemben. Csontos Csaba személyében kineveztek egy szóvivőt, kampányuk részeként pedig Soros Györgyöt filantrópként (!) mutatják be. Csontos Csaba elmondta, hogy a projekt részeként Pécsett és Debrecenben is új irodák nyílnak.

A Nyílt Társadalom Alapítvány a kommunikációban és a módszertanban fogja segíteni a két elosztószervet, de nem mi fogjuk megmondani, mit csináljanak"

– mondta a szóvivő.

Csontos Csaba egyúttal közölte, hogy nemcsak már meglevő civil szervezetekhez akarnak eljutni, hanem kisebb közösségekhez, akár családokhoz is.

De ez nemcsak a pénzosztásról szól, hanem közösségszervezésről is"

– jegyezte meg. Ezért a két központ nem irodaként, hanem közösségi térként működik majd, ahol a helyi civilek maguk köré gyűjthetik a környékbeli kezdeményezéseket.

Soros György nagyban tolja a kampányt, de az ellenzék szerint nincs Soros-terv

Korábban megírtuk, Soros György nemrégiben 18 milliárd dollárt, azaz 4700 milliárd forintot utalt át alapítványi hálózatának annak érdekében, hogy minél hatékonyabban tudja átverni akaratát, és elérje politikai céljait. Mi több, az is kiderült, hogy az üzletember már a 2014-es európai parlamenti (EP-) választási kampányba is beszállt 6 millió dollárral, és ennek harmadát a magyar választás befolyásolására használta.

Teljesen egyértelmű, hogy nyíltan befolyásolni akarják a magyarországi választások kimenetelét annak érdekében, hogy elmozdítsák az Orbán-kormányt és egy bevándorláspárti ellenzéki kormányt ültessenek a helyére"

– fogalmazott Soros ügyleteivel kapcsolatban korábban Hidvéghi Balázs, a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója, aki szerint óriási erők és pénzek mozdulnak most meg Magyarország ellen, és minden erőre szükség lesz ahhoz, hogy

ellen tudjunk állni ennek a nyomásnak és meg tudjuk védeni az országot."

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére