Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Sokadjára hal meg az Iszlám Állam vezetõje

Bertha László

2017.06.11. 13:28

A szíriai állami televízió híradása szerint légicsapásban életét vesztette az Iszlám Állam nevû terrorszervezet vezetõje, Abu Bakr al-Bagdadi.
RAKKA, 13:28

A szíriai állami televízió híradása szerint légicsapásban életét vesztette az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi – írja az MTI a brit Daily Mailre hivatkozva.

A lap megjegyzi, nem ez az első eset, hogy a világ legkeresettebb terroristájának halálhírét keltik, és a mostani hírt is kétkedéssel fogadta sok szakértő.

A szíriai tévé híradása szerint Bagdadi a kormányerők által ostromlott szíriai Rakkában halt meg légicsapásban.

A Raqqa24 szíriai aktivista szervezet hírt adott egy szombati rakkai légicsapásról, amelynek hét civil áldozata volt, de nem tett említést Bagdadiról.

Az iraki kormány adatai szerint Abu Bakr al-Bagdadi 1971-ben született az iraki Szamarrában. Feltehetően Irak 2003-as amerikai inváziója után csatlakozott a lázadókhoz, és egy ideig amerikai katonai börtönben is volt.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére